KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Victor Crowley

Hegedüs Márk Sebestyén

Victor Crowley – amerikai, 2018. Rendezte és írta: Adam Green. Kép: Jan-Michael Losada. Zene: Jason Akers és Sam Ewing. Szereplők: Parry Shen (Andrew), Laura Ortiz (Rose), Dave Sheridan (Dillon), Krystal Joy Brown (Sabrina), Kane Hodder (Crowley). Gyártó: ArieScope Pictures. Forgalmazó: Wolf Films. Feliratos. 83 perc.

 

Mi sem állhatna távolabb a Démonok között vértelenül is véresen komoly világépítésétől, mint az önfeledt Hatchet-franchise, amelynek rejtélyes módon éppen a negyedik része, a Victor Crowley jutott el elsőként a magyar mozikba. A filmkészítés peremvidékéről támadó Hatchet-filmek az 1990-es évek második felében felfutó posztmodern neo-slasher megkésett vadhajtásai voltak, a sorozat szülőatyja, Adam Green azonban nem a Wes Craven nevével fémjelzett játékos műfaji kommentárok mintájára, sokkal inkább a rajongói tiszteletadás nevében elevenítette fel az 1980-as évek vérben tocsogó hőskorszakát. A 2006-os Hatchet és két folytatása fésületlen humorral operáló pastiche-filmek voltak, melyek egyre komikusabbá fokozott erőszakjelenetekkel és horrorlegendák (Kane Hodder, Robert Englund, Tony Todd) szerepeltetésével állítottak emléket a műfaj kétes értékű klasszikusainak.

Az eredeti trilógia után azonban a negyedik résszel határvonalhoz érkezett a sorozat. Ami már 12 évvel ezelőtt is idejétmúlt volt, az mára, a fontoskodó presztízshorrorok korában végérvényesen azzá vált – így aztán Green a komikus és undorkeltő elemek felerősítése mellett döntött, hangsúlyosabban idézőjelbe téve ezzel a filmet. A mérleg nyelve egyértelműen az ironikus zsánerparódia felé billen: eluralják a narratívát a verbális poénok és a gross out-vígjátékokat idéző mozzanatok, valamint nagyobb szerephez jutnak a Sikoly-filmeket idéző önreflektív gegek is. A cselekményben központi szerepe lesz például egy csapat amatőrfilmesnek, akiknek az az álma, hogy alacsony költségvetésű horrorfilmet készítenek a legendássá vált mészárlásról, persze csak addig, amíg az egyik szereplő nem közli velük, hogy Hollywoodban már öt különböző Victor Crowley-mozit forgatnak egyszerre – szellemes kommentárját adva ezzel az éppen aktuális hollywoodi franchise-őrületnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13851