|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziBűbájosokVajda Judit
Demi
soeurs – francia, 2018. Rendezte és írta: Saphia Azzeddine és Francois-Régis
Jeanne. Kép: Christophe Graillot. Zene: Damien Bonnel és Hugo Gonzalez-Pioli.
Szereplők: Alice David (Lauren), Charlotte Gabris (Olivia), Sabrina Ouazani
(Salma), Barbara Probst (Justine), Patrick Chesnais (Ügyvéd). Gyártó: Empreinte
Cinema / SND Groupe M6. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 100 perc.
Az
utóbbi években néhány hazai forgalmazó válogatás nélkül hozza be a francia
filmeket, és a nagy számok törvénye alapján a merítésbe szép számmal kerülnek
silány vagy semmitmondó alkotások. Épp ezért valódi örömöt jelent, ha
(vélhetően inkább a véletlennek, mint az átgondolt forgalmazói döntésnek
köszönhetően) felbukkan egy-egy jól sikerült darab. A Bűbájosok két, jószerével ismeretlen alkotó munkája (Saphia
Azzeddine és François-Régis Jeanne a közös rendezésen kívül a forgatókönyvet is
együtt írták), mégis érdemes a figyelemre. „A legjobb francia
vígjátékhagyományokat követi” – ígéri a marketingszöveg, aminek szerencsére épp
az ellenkezője igaz. Azzedine és Jeanne munkájának ugyanis pont az a legnagyobb
erénye, hogy elhagyja a könnyebb utat, és a habkönnyű érzelmeket vicces
szóvirágokba csomagoló könnyed szórakoztatás helyett – annak ellenére, hogy
színtiszta vígjátékról beszélünk – mer mélyebbre menni.
Habár
az alapszituáció (három féltestvér, akik addig nem is ismerték egymást, a közös
biológiai apától örököl egy pazar belvárosi ingatlant, amelybe mindhárman
beköltöznek) igazi helyzetkomikumot ígér, az alkotók inkább a karakterekre
mennek rá, és annak mentén bontják ki a késő huszonéves lányok jellemét, hogy
melyikük mit szeretne kezdeni a lakással.
Salma,
Lauren és Olivia három nagyon eltérő személyiség, ráadásul Salma arab, Olivia
pedig zsidó – Azzeddine-ék azonban itt sem a dolgok könnyebbik végét fogják
meg, és nem kezdenek olcsó poénkodásba. Az identitás ugyanakkor alapvető
fontosságú a filmben, és miközben a lányok a lakásért küzdenek (bejön ugyanis
egy további konfliktus), egyre határozottabban tudják megfogalmazni, hogy kik
ők, és mit akarnak az élettől. A komédia műfajától merőben szokatlan módon mire
eljutunk a cselekmény végéig, egyikük-másikuk még valódi jellemfejlődésen is
keresztülmegy.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|