|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziEgy kis szívesség Varró Attila
A
Simple Favor – amerikai, 2018. Rendezte: Paul Feig. Írta: Darcy Bell regényéből
Jessica Sharzer. Kép: John Schwartzman. Zene: Theodore Shapiro. Szereplők: Anna
Kendrick (Stephanie), Blake Lively (Emily), Henry Golding (Sean), Joshua Satine
(Miles). Gyártó: Feigco Entertainment / Bron Studios. Forgalmazó: Freeman Film.
Szinkronizált. 117 perc.
A
2010-es évek női domestic noir-jának
kisszámú minőségi modellje után Hollywood hamar rákényszerült a trend
turkálójára, és Darcy Bell tavaly kiadott Egy
kis szívességében rögtön meg is találta a legdurvább szezonvégi leárazásokat
is polcon átvészelő fércművek egyikét. Az eltűnt szupercsaj-barátnő után
nyomozó kertvárosi blogger-anyuka komor Ördöngősök-története
elképesztően ostoba krimi-narratívájával, tökéletesen érdektelen, kiszámítható
alakjaival és „kedvenc nyári élményem” szintű nyelvezetével érthetetlen
választásnak tűnhet egy A-kategóriás stúdiófilmhez – egyetlen magyarázatot
kivéve: ha miként hajdanán Welles (A
gonosz érintése), Truffaut (Lőj a
zongoristára) vagy Kubrick (Gyilkosság)
esetében történt, a választott bűnügyi ponyva csupán ugródeszkát jelent egy
erőteljes szerzői személyiség számára a magasba szárnyaló önkifejezéshez.
Persze
ahogyan Darcy Bell chicagoi óvónő és David Goodis hardboiled-zseni között
zongorázni lehet a különbséget, úgy Paul Feigtől sem igen várhatjuk belátható
időn belül a chick flickek Sanghaji asszonyát: az viszont
kétségtelen, hogy a vitatható értékű, de műfaji érdemekkel bíró Koszorúslányok óta egy igen egységes és
jellegzetes álomgyári életmű sűrűsödik az alkotó kuktájában. Az Egy kis szívesség az eddigi menüből a „jófej
átlagnő vetélkedése az aljas álomnővel” fogást tálalta fel újra, esküvői
vígjáték és kém-akciófilm után a női noir receptkönyvéből – méghozzá a Holtodiglan és a Lány a vonaton ismeretében pofátlan merészséget jelentő
Feig-humorral megízesítve. Az, hogy a végeredmény így is magasan felülmúlja az
alapregényt, igen szerény elismerés (például számos logikai bakiját orvosolja, kikacsintós
francia slágerekre cseréli a kínos krimi-utalásokat és némi élettel tölti meg
hősnőit), de mással nem igen dicsekedhet: a kötelező happy endre átírt sületlen
befejezésre az Egy kis szívességből
csak egy nagy szívás marad.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|