KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Downrange

Huber Zoltán

Downrange – amerikai-japán, 2017. Rendezte: Rhyúhei Kitamura. Írta: Joey O’Bryan. Kép: Matthias Schubert. Zene: Aldo Shilaku. Szereplők: Kelly Connaire (Jodi), Rod Hernandez (Todd), Stephanie Pearson (Keren), Anthony Kirlew (Eric). Gyártó: Genco / Rim Entertainment. Forgalmazó: Pannónia. Feliratos. 89 perc.

 

Ha tisztában van a kvalitásaival és nem akar mindenáron többnek látszani, egy olcsóbb másodvonalbeli produkció is könnyedén maga mellé állíthatja a nézőit. A szerényebb lehetőségek nemcsak a rendelkezésre álló erőforrások maximális felhasználására ösztönözhetnek, de áramvonalas takarékosságra is. A kisebbfajta kultusznak örvendő japán horror-specialista, Ryûhei Kitamura (Versus, Éjféli etetés) minimalista vérfürdője pontosan azért méltó a figyelemre, mert alkotóink az utolsó cseppig kifacsarják az alapötletüket.

Adott egy fiatal társaság és egy rejtélyes orvlövész, akiket az elhagyott amerikai vidéken csak a lerobbant autó fedezéke választ el egymástól. A taktikusan egyetlen helyszínen tartott, a létező összes dramaturgiai lehetőséget következetesen végigzongorázó párharc nagy fegyverténye, hogy szinte tökéletesen sallangmentes Nincs szépelgő expozíció, sem magyarázkodó visszatekintések, a figurákról szinte semmi nem derül ki, a többiek még az első áldozat nevében sem biztosak. A rendező szórakoztatóan kíméletlen a szereplőivel, a láthatatlan gonosz képtelen hibázni, a lövedékek emberi szervezetre gyakorolt hatásait a film a legapróbb részleteséggel tárja elénk. A végtagokat és fejeket szaggató hangtalan lövések között a csapdahelyzetben vergődő áldozatok rossz döntéseivel és az őket alakító színészek gyilkos intenzitású ripacskodásaival múlathatjuk az időt. Bár sok helyen horrorként említik, valójában telivér thrillert kapunk egy olyan ellenféllel, aki valóban túlviláginak tűnhet, egészen az utolsó morbid csavarig. A film szűkszavúsága akaratlanul is passzol a létszám menetrendszerű apadásához, a csehovi puskás bölcsesség leleményes csúcsra járatása jól sül el. A stáblistával együtt épp nyolcvankilenc perces mű nyilván nem váltja meg a világot és az érintett műfaji sablonokat sem forradalmasítja, de soha rosszabb B-kategóriás filmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13842