|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziAz én hősömSándor Anna
Le
retour du héros – francia, 2018. Rendezte: Laurent Tirard. Írta: Gregoire
Vigneron, Declan May és Laurent Tirard. Kép: Guillaume Schiffman. Zene: Mathieu
Lamboley. Szereplők: Jean Dujardin (Neuville), Mélanie Laurent (Elisabeth),
Noémie Merlant (Pauline), Christophe Montenez (Nicolas). Gyártó: JD Prod /
Studio Canal / Nexus Factory. Forgalmazó: Big Bang Media. Szinkronizált. 90 perc.
Durván
általánosítva a vígjátékokkal gyakran az a probléma, hogy nincs meg a
forgatókönyvben az a plusz munka, amitől a humor szellemes lesz. Ami
összetettebb, mint a puszta jellem- vagy helyzetkomikum, túlmutat az olcsó
nyelvi humoron és nem igyekszik altesti poénokkal megúszni az igényes
szórakoztatás feladatát. Időnként azonban szembejönnek olyan darabok, amelyeknek
az arányai tökéletesek, ahol a gondosan felépített karakterek és a bennük
kódolt feszültségek jó ritmusban adagolt konfliktusokban gerjednek össze, és a
nézőtéren felhangzik az önfeledt nevetés. Mint például az Az én hősöm.
A
napóleoni háborúk idején a francia vidéki arisztokrata család kisebbik lánya,
Pauline kezét megkéri a magabiztos és sármos Neuville kapitány. Csakhogy amint
a lány igent mond, a kapitánynak el kell mennie háborúba, és hiába ígéri, hogy
minden nap írni fog, egy sor sem érkezik felőle. Az idősebb lány, Elizabeth
sejti, hogy a link kapitány azonnal elfelejtette a húgát, ezért amikor Pauline
belebetegszik a bánatba, elkezd Neuville nevében leveleket írni a testvérének:
egyre vadregényesebb kalandokban ábrázolja a férfit, mígnem a kapitány egyszer
csak lerongyolódva, dezertőrként hazatér. Ekkor Elizabeth-nek választania kell,
hogy lelepleződik vagy tovább asszisztál a hazugsághoz.
A
francia vígjátékokon és családi filmeken edződött Laurent Tirard
forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzi a filmet, így az elismerés jó
része őt illeti - különösen azért, hogy a képes volt úgy az emberi esendőségre
és jellemhibákra koncentrálni, hogy egy pillanatra sem lesz cinikus vagy
gúnyos. Sem pedig giccses, mert amikor éppen túlcsordulna a romantika,
valamilyen frappáns fordulattal fájdalommentesen kijózanítja a nézőjét. Ráadásul
a Neuville-t és Elizabethet alakító Jean Dujardin és Mélanie Laurent kettőse is
remek: amellett, hogy mindkét szerep jutalomjáték, a két színész szinte vibrál
együtt a vásznon.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|