KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A védelmező 2.

Huber Zoltán

The Equalizer 2 – amerikai, 2018. Rendezte: Antoine Fuqua. Írta: Richard Wenk. Kép: Oliver Wood. Zene: Harry Gregson-Williams. Szereplők: Denzel Washington (McCall), Pedro Pascal (Dave), Ashton Sanders (Miles), Bill Pullman (Plummer). Gyártó: Columbia Pictures / Escape Artists. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 121 perc.

 

Tony Soprano egy valamiben biztosan tévedett. Az „erős, csendes hőstípus” korántsem tűnt el az amerikai tömegkultúrából, mostanában a hallgatag, bölcs tekintetű Denzel Washington az ügyeletes sheriff a városban. A fajsúlyosabb bűndrámák és a feledhető egynyári akciófilmek között ingázó Antoine Fuqua (Kiképzés, Brooklyn mélyén) a Kurosawa-stílus és a komor színek mellett frekventáltan épít Washington átható jelenlétére. Bár a konzervatív maszkulinitást bálványozó rendezői életműben a hősök alapállása nem nagyon változik, a páros most először tényleges folytatást készített.

Igaz, a nyolcvanas évek tévésorozatából átemelt önzetlen igazságosztó már korántsem az a gépszerű megszállott, akit négy éve láthattunk. Az étteremben magányosan olvasgató, a gonoszt a lassított esőben pokolra küldő McCall ezúttal kimondottan érdeklődik az embertársai iránt, sőt, néha egyenesen csacsog velük. A sofőrként dolgozó férfi afféle szociális szuperhősként hallgatja az utasai panaszait. Két fuvar között rendre segít a rászorulóknak, legyen az prostituált, idős holokauszttúlélő, művészi hajlamú gettólakó vagy a saját meggyilkolt ismerőse. A hurrikánba álmodott finálét leszámítva Fuqua lentebb csavarja a Tony Scott-féle esztétikát és a véres akciókat is a takarékos minimumon tartja. A könnyen kisakkozható, néhol kissé következetlen és széttartó történet tempója ráérős, a hangsúly a súlyos nézésekre és a nagyívű életbölcsességekre kerül. A rendező minden korábbinál többet bíz Washingtonra, aki láthatóan élvezi a nagyvárosi bosszúállóként reinkarnálódott zen ronin szerepét. Fuqua a köpenyes-gumimaszkos slágerekre adna hagyománytisztelően férfias választ, kísérlete mégsem mutat túl a megbízható középszeren. Elsősorban fétisszínésze vibráló tehetségén múlik, hogy az efféle keménykedésekre fogékony célközönség úgy érezheti, megkapta jegye ellenértékét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13818