|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDLázadókGéczi Zoltán
Kings
– amerikai, 2018. Rendezte: Deniz Gamze Ergüven. Szereplők: Halle Berry, Daniel Craig. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 98 perc.
Deniz Gamze Ergüven
2011-ben írta meg a Lázadók első
forgatókönyvét, de finanszírozási nehézségek miatt csak 2016-ban indulhatott el
a kamera; s miután a két időpont között sikerült egy César-díjat és egy
Oscar-jelölést (a legjobb idegen nyelvű film kategóriában) begyűjtenie a Mustang című debütáló munkájával,
immáron nemzetközi sztárokat (Halle Berry, Daniel Craig) is be tudott vonni a
produkcióba. A Lázadók szerzői és
fesztiválfilm, nem mainstream stúdióprodukció, de témaválasztása így is
aggályosnak mondható: a török származású
francia filmes az 1992-es South Central-zavargásokról, pontosabban egy, az
adott Los Angeles-i városrészben élő afroamerikai család hányattatásairól
óhajtott történelmileg hiteles, szociológiai igényű művet forgatni.
Ergüven végig keresi, de nem igazán találja a súlypontokat: igyekszik
bemutatni a nyolc gyermeket egyedül gondozó hivatásos nevelőszülő kálváriáját,
a különböző generációkhoz tartozó fiatalok hétköznapi vívódásait, a fekete
környéket és a fekete közösséget, miközben a háttérben elhelyezett
tévékészülékek a botrányos kimenetelű Rodney King-pert közvetítik, hogy
biztosítva legyen a lassan kibontakozó konfliktus narratív háttere. Egyes
jeleneteiben működik, akadnak megrázó és valóban vicces szkeccsek, de a sablonos
karakterek nem válnak a tablószerű szerkezet előnyére. A felkavaró nyitány
ereje s feszültsége gyorsan megtörik, a lehetetlenül idilli családi életképek
mellett elsikkad a kétségbeesés és a rasszista erőszak egyébként hatásos
ábrázolása, s miután a kulcsfontosságú jelenetekben nem jut messzebb a
sztereotípiák és közhelyek felsorakoztatásánál, a film végső soron zavaros
torzó marad. Az elhibázott alkotói döntések legkirívóbb esete, hogy az
egyébiránt remekül játszó Halle Berryt az élet által jócskán megtaposott,
falkányi gyermeket istápoló nevelőszülővel azonosítani még akkor is túlzó
elvárás a befogadóval szemben, ha a fodrász, a sminkes és a kosztümös mindent
megtett a kívánt hatás elérése végett. Ilyen ez a film: nem hibádzik az alkotói
szándék, méltányolandó a feminista nézőpont, de egy feketékről szóló,
szociológiai természetű, all american tragédia valahogy nem illik egy európai
író-rendezőnő kamerájára.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|