|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDSötétségbenGéczi Zoltán
In Darkness – amerikai, 2018. Rendezte: Anthony Byrne. Szereplők:
Natalie Dormer, Jan Bijvoet, Emily Ratajkowski. Forgalmazó: Universal. 97 perc.
A színvonalas tévésorozatok világában (Ripper Street, A néma
szemtanú) rutint szerzett Anthony Byrne jegyesével, a hasonló szakmai
háttérrel bíró Natalie Dormerrel (Tudorok,
Trónok harca) közösen írta harmadik
nagyjátékfilmes rendezését, így az 1950-es évek thrillereit idézni hivatott,
számos elemében az európai szemlélethez igazított mozi természete minden
szempontból szerzőinek mondható. A narratíva kulcsfiguráját adó zenészlány
tipikus hitchcocki szőke: vaksága miatt törékenynek és gyengének tűnik, hűvös
szépsége mögött súlyos traumákat és rejtélyeket hordoz, amelyeket konok
neurózissal leplez. A klasszikus thrillerek expozíciójához híven keveredik
erőszakos bűnügybe, de az ártatlan és ártalmatlan naiva álcájának fokozatos
lebontását követően egy végletekig eltökélt, cselekvő karakter képe bontakozik
ki, s bár az efféle metamorfózis hiteles ábrázolása nem tartozik a könnyed
színészi feladatok közé, Natalie Dormer meggyőzően, legfőképpen pedig
természetes eleganciával hozza a figurát. Rendezési stílben és kivitelezésében
az aranykor noirjai derengenek fel: sok statikus kamera, klasszikus plánok,
elegánsan fotózott belső terek, kimunkált világítás, megfontoltan felépített
narratíva. Az, hogy a konfliktus mégsem kap valódi súlyt, legfőképpen az
antagonista karakterén, a szerb háborús bűnöst megformáló Jan Bijvoet játékán
múlik, aki végig úgy tesz, mintha egy Christoph Waltz hasonmásversenyre
nevezett volna be, miközben Radic személyiségéből hiányzik az igazi őrület, a
szadista pusztítás sötéten izzó vágya, aminek a bűnfilmek kulcsfontosságú
kritériumai közé tartozó suspense látja kárát. A lassú történetszövés így nem
fejlődik valóban intenzív, érzelmileg is megterhelő konfliktussá, így annak
feloldása sem éri el a kívánt hatást – nem követi igazi katarzis.
Anthony Byrne filmje a dramaturgiai és rendezési problémák mellett
is jól megírt, míves metafora a mindenkit eltipró terror természetrajzáról és
az ártatlanság törékenységéről, ugyanakkor újabb bizonyítéka a régi
hipotézisnek, miszerint Hitchcock nélkül igen nehéz, ha ugyan nem lehetetlen
Hitchcock-filmet forgatni.
Extrák: Interjúk az alkotókkal.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|