|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziKutyákMargitházi Beja
Câini – román, 2016.
Rendezte és írta: Bogdan Mirică. Kép: Andrei Butica.
Zene: Codrin Lazar és Sorin Romanescu. Szereplők: Dragoş Bucur (Roman),
Gheirghe Visu (Hogas), Vlad Ivanov (Samir), Costel Caşcaval (Pila). Gyártó:
Argo Film / 42 Film / Bac Films. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 104 perc.
Tér és történet annyira
organikusan nő össze Bogdan Mirică elsőfilmjében, ahogyan
azt a kortárs román film olyan provokatív darabjában láthattuk utoljára, mint
Cristi Puiu sokszobás lakás-labirintusába beleírt történelmi-generációs
tablója, a Sieranevada. Ezúttal a
keleti, dobrudzsai végeken, a puszta közepén, békabrekegés és tücsökciripelés
közepette öklendez ki a mocsár egy bokából lerágott (!), bakancsos lábfejet;
gazdája kilétére sohasem derül fény, de tökéletes McGuffinnak bizonyul, hogy
megértesse: itt nem fogunk mindenre maradéktalan magyarázatot kapni, sőt.
Elvezet ugyanakkor néhány fontos szereplőhöz, mint a helyi rendőrfőnök, akinél
elmélyültebben és tárgyilagosabban kevesen tudnának egy vacsoravillával, sör
mellett megvizsgálni egy emberi maradványt, vagy a helyi pszichopata kiskirály
csicskásához, aki titokban rendőri besúgóként szivárogtat hiányos adatokat.
A Cannes-ban
Fipresci-díjjal méltányolt Kutyák
olyan nyers, szikár és ütős, mint a hely szelleme. Mirică
az összetett életérzések megragadása, a morbid helyzetek kiélezése és a színészvezetés
tekintetében is magabiztosan csatlakozik a jelentősebb román filmek által
kijelölt csapásirányhoz, de egyéni, alternatív útvonalat is sikerül kijelölnie.
Szerzői zsánerfilmjében az erősebb western- és halványabb thriller-elemeket az
első részben szinte teljesen kilúgozza a slow
cinema, miközben végigkövetjük a nagyapjától frissen megörökölt, kopár nagybirtokra
érkező bukaresti Romant a helyi erőviszonyok reménytelen kimatekozásában. Legszívesebben
eladná a területet, de a racionalista városi mentalitást eleve bukásra ítélő,
törvényen kívüli, posztkommunista senkiföldjén a szereplők fogyatkozó száma arra
figyelmeztet, hogy az már nagyon is másoké. Amit azonban a szűkkeblűen mért
információkkal és eseményekkel látszólag elveszítünk az első félidőben, azt az
egyre erősebb atmoszférában kapjuk vissza: mire az események felgyorsulnak, az
addigi üres járatok, enigmatikus karakterek és minimalista párbeszédek
olyannyira megtették hatásukat, hogy a forgatókönyvet is jegyző Mirică a felgyűlt feszültséget elemi erővel robbanhatja be a
katartikus fináléhoz.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1 átlag: 8 |
|
|
|
|