KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lucky

Nevelős Zoltán

Lucky – amerikai, 2017. John Carroll Lynch. Írta: Drago Sumonja és Logan Sparks. Kép: Tim Suhrstedt. Zene: Elvis Kuehn. Szereplők: Harry Dean Stanton (Lucky), David Lynch (Harvard), Ron Livingston (Bobby), Tom Skerritt (Fred). Gyártó: Superlative Films. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 88 perc.

 

A Lucky Harry Dean Stanton filmje – hattyúdal, egyben tiszteletadás az idén 91 éves korában elhunyt színész előtt, aki bő hat évtized alatt jellemszínészi alakításai révén igazi kultuszfigurává vált. Eddig csak egyetlen filmben játszott igazi főszerepet, Wim Wenders Párizs, Texasában, a Lucky címszerepe viszont annyira abszolút főszerep, hogy a kamera szinte el sem mozdul a nyomából, amint a vén cowboy reszketeg lábain napi köreit járja a sivatagi porfészek utcáin, ahol lakik. A forgatókönyvírók Stanton életrajzából vett elemekből építették fel Lucky világát: haditengerészeti múltjától, amelyet egy egyenruhás fiatalkori fénykép visszatérően megjelenít, családtalan életállapotán és notórius dohányzásán át énekesi tehetségéig – a film egyik nagy pillanata, amikor egy születésnapi partin spanyolul dalra fakad. Filmszínészi karrierjére emlékeztet az egyik fontos mellékszerepet alakító David Lynch jelenléte (akivel Stanton több filmet is készített), illetve Tom Skerritt feltűnése egy jelenet erejéig (színésztárs az Alien űrhajójáról). Mindez azonban csak az építőanyag, amelyből a mű, az igazi tiszteletadás megszületik az eddig színészként ismert John Carroll Lynch első rendezői munkájában, aki az élet legvégéről szóló tudósításhoz hívja segítségül Stantont. 90 év felett Lucky, és vele együtt Stanton is, olyan korban van, amelyet a legtöbbünk sosem ér meg (ahogy ez el is hangzik) – szemszögükből az élet leghétköznapibb dolgai is különleges fénytörésbe kerülnek.

Lucky arról beszél, hogy nem hisz a lélekben. Az a megsemmisülés, amelyet a halál utánra jósol, valójában már rég folyamatban van ebben a feladat nélküli, eseménytelen életben, amelynek sivatagi metaforáira nagyban épít a film. Stanton bölcs derűje, és ugyanúgy konok szemöldökráncolása is, a hitetlenségen át egy ritka mód komolyan vett, lelki útról tanúskodik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13516