|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziFortunataPethő Réka
Fortunata – olasz, 2017.
Rendezte: Sergio Castellito. Írta: Margaret Mazzantini. Kép: Gian Filippo
Corticelli. Zene: Arturo Annecchino. Szereplők: Jasmine Trinca (Fortunata),
Stefano Accorsi (Patrizio), Alessandro Borghi (Chicano), Edoardo Pesce
(Franco). Gyártó: HT Film / Indigo Film. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 103 perc.
Ha izgalmas alkotópárost
keresünk Olaszországból, mindenképp érdemes megismerkedni Sergio Castellito és
Margaret Mazzantini közös munkáival. Castellito már tekintélyes színészi
múlttal rendelkezett, amikor a rendezés felé fordult, írótársa a regényeket és
önálló forgatókönyveket egyaránt jegyző Mazzantini – a magánéletben egyébként
házasok. Eddig hat közös filmjük született, ebből három Mazzantini regényeinek
adaptációja (a Ne mozdulj! és az Újjászületés magyarul is megjelent), három
eredetileg filmre íródott (köztük az idei Fortunatával).
A páros filmjei mind egy-egy életutat tárnak elénk, ahol az alkotók azt
próbálják megfejteni, milyen érzelmi változásokon mennek keresztül hőseik a megrázó
események hatására: míg maguk a történetek és a társadalmi közegek különböznek
egymástól, az a mód, ahogy a szerzőpáros apró darabokra szedi az bemutatott
érzéseket, közös. Akad az életműben orvos apuka, aki súlyos balesetet
szenvedett 15 éves lánya műtétje alatt gondol vissza a szerelmére (Ne menj el!), egy olasz nő, aki férjével
belecsöppen a délszláv háborúba, miközben mindent megtesznek, hogy gyerekük
lehessen (az Újjászületésből készült Venuto al mondo), vagy egy elvált házaspár,
akik még mindig szerelmesek, de nem tudják, hogy van-e még visszaút egymáshoz (Páros megváltás).
A Fortunata egy válás közepén lévő fodrásznő története, aki egyedül
próbál problémás kislányával boldogulni, terhelt múlttal a háta mögött, nehéz
körülményekkel a jelenben, egy saját szalontól várt önálló jövő reményében.
Castellito és Mazzantini filmjei minden esetben lezáratlanok, történeteik nem a
megnyugtató végpontról, hanem a jelenhez vezető eseményekről szólnak: ez a Fortunata esetében fokozottan igaz. Az
önálló forgatókönyv azonban nem elég részletgazdag, az anya alakja a regények
árnyalt hőseihez képest inkább csak vázlat. A film végére csak még több
kérdésünk lesz a szimbolikus nevű főhősnő jövőjével kapcsolatban, ám arról
megbizonyosodhatunk, hogy mennyi lelkierőre van szükség az embert fogva tartó
béklyók lerázásához.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1 átlag: 7 |
|
|
|
|