KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Tulipánláz

Varró Attila

Tulip Fever – amerikai-brit, 2017. Rendezte: Justin Chadwick. Írta: Deborah Moggach regényéből Tom Stoppard. Kép: Eigil Bryld. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Alicia Vikander (Sophia), Dane DeHaan (Jan), Holliday Grainger (Maria), Christoph Waltz (Cornelis). Gyártó: Paramount Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 105 perc.

 

Alig fél évvel Park Chan-wook finomművű Szolgálólánya után mozikba került Hollywood saját verziója a kosztümös szerelmi négyszög-thrillerre, amelyben egy gazdag ifjú hölgy összefog szolgálólányával, hogy kijátszva idős urát-parancsolóját, külföldre szökhessen egy vonzó, ám nem éppen feddhetetlen fiatalember oldalán. Noha a film ezúttal is színvonalas irodalmi alapanyagból született (sőt Deborah Moggach írónő maga is részt vett az adaptációban), és a főszerepeket játszó színészek (élen a végre karaktert váltó Christoph Waltz-cal) sem maradnak el semmiben a koreai párdarabtól, az összehasonlítás mérlege mégis jócskán Park javára billen.

Az egzotikus vidékek és témák szakavatott iparos-rendezője, Justin Chadwick ugyanis épp azt hanyagolta el leginkább az alapműből, ami – különösebb fordulatok és látványosabb indulatok híján – a legnagyobb vonzerejét jelenti: a 17. századi amszterdami tulipánláz aprólékos részletekből felépülő kontextusát, valamint beszédes párhuzamait az ugyancsak ekkoriban virágzó németalföldi festészettel – a művészet és szépség iránti rajongás két, igen eltérő formájának ütköztetését. A gyönyörű polgárasszony-modelljébe beleszerető Jan van Loos festő (feltehetően Jacob van Loo fiktív verziója), aki rangos portréfestői pályáját elhagyva tulipánbrókernek áll, hogy kiszolgálva a múlékony csodák iránti divathóbortot meggazdagodjon, nem sokban különbözik az álomgyárakba beálló művészek szomorú példáitól – köztük azzal a Tom Stoppard (film)íróval, aki a tömegfilmes igényeknek tett kínos engedményeivel (mint a Judi Dench nagyasszony számára kínkeservvel beillesztett extraszereplő vagy a hősnő pozitív vonásaira rásegítő módosítások) immár igen csak távol került a Rosencrantz és Guildenstern halott hajdani kesernyés művészparabolájától. A Tulipánláz kétségkívül igényes képi világú, látványos keretbe illesztett alkotás, ám ahelyett, hogy átlényegítené és halhatatlanná tenné megfestett tulipánját, csupán csak mutatós képeslap-reprodukciót fényképez belőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13392