|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziTulipánlázVarró Attila
Tulip Fever – amerikai-brit,
2017. Rendezte: Justin Chadwick. Írta: Deborah Moggach regényéből Tom Stoppard.
Kép: Eigil Bryld. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Alicia Vikander (Sophia), Dane
DeHaan (Jan), Holliday Grainger (Maria), Christoph Waltz (Cornelis). Gyártó:
Paramount Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 105 perc.
Alig fél évvel Park
Chan-wook finomművű Szolgálólánya
után mozikba került Hollywood saját verziója a kosztümös szerelmi
négyszög-thrillerre, amelyben egy gazdag ifjú hölgy összefog szolgálólányával,
hogy kijátszva idős urát-parancsolóját, külföldre szökhessen egy vonzó, ám nem
éppen feddhetetlen fiatalember oldalán. Noha a film ezúttal is színvonalas
irodalmi alapanyagból született (sőt Deborah Moggach írónő maga is részt vett
az adaptációban), és a főszerepeket játszó színészek (élen a végre karaktert
váltó Christoph Waltz-cal) sem maradnak el semmiben a koreai párdarabtól, az
összehasonlítás mérlege mégis jócskán Park javára billen.
Az egzotikus vidékek és
témák szakavatott iparos-rendezője, Justin Chadwick ugyanis épp azt hanyagolta
el leginkább az alapműből, ami – különösebb fordulatok és látványosabb
indulatok híján – a legnagyobb vonzerejét jelenti: a 17. századi amszterdami
tulipánláz aprólékos részletekből felépülő kontextusát, valamint beszédes
párhuzamait az ugyancsak ekkoriban virágzó németalföldi festészettel – a
művészet és szépség iránti rajongás két, igen eltérő formájának ütköztetését. A
gyönyörű polgárasszony-modelljébe beleszerető Jan van Loos festő (feltehetően
Jacob van Loo fiktív verziója), aki rangos portréfestői pályáját elhagyva
tulipánbrókernek áll, hogy kiszolgálva a múlékony csodák iránti divathóbortot
meggazdagodjon, nem sokban különbözik az álomgyárakba beálló művészek szomorú példáitól
– köztük azzal a Tom Stoppard (film)íróval, aki a tömegfilmes igényeknek tett
kínos engedményeivel (mint a Judi Dench nagyasszony számára kínkeservvel
beillesztett extraszereplő vagy a hősnő pozitív vonásaira rásegítő módosítások)
immár igen csak távol került a Rosencrantz
és Guildenstern halott hajdani kesernyés művészparabolájától. A Tulipánláz kétségkívül igényes képi
világú, látványos keretbe illesztett alkotás, ám ahelyett, hogy átlényegítené
és halhatatlanná tenné megfestett tulipánját, csupán csak mutatós
képeslap-reprodukciót fényképez belőle.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 8 |
|
|
|
|