|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziViktória királynő és AbdulKovács Gellért
Victoria & Abdul –
brit, 2017. Rendezte: Stephen Frears. Írta: Shrabani Basu könyve alapján Lee
Hall. Kép: Danny Chen. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Judi Dench (Viktória),
Ali Fazal (Abdul), Olivia Williams (Churchill bárónő), Michel Gambon (Lord
Salisbury), Eddie Izzard (Bertie). Gyártó: Cross Street Films / Working Title
Films / BBC. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos.
112 perc.
A trailert látva félő
volt, hogy egy gyümölcs lesz a harmadik főszereplő. Dacára annak, hogy Judi
Dench (pláne, hogy 20 évvel ezelőtt egyszer Oscar-jelölést érdemlően
eljátszotta a fiatalabb Viktóriát is a Botrány a birodalomban című
filmben, amikor is a férjét gyászoló uralkodónő skót segítőjével gabalyodik
érzelmes kapcsolatba) bármikor képes bármilyen mutatós képeslapot megtölteni
élettel, Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, A királynő)
filmje előzetesen igencsak súlytalannak ígérkezett. Az indiai tisztviselő,
Abdul Karim beszélget az idős királynővel: közvetlenségével, vonzó
szelídségével közel kerül hozzá, mesél neki például a mangóról, majd Viktória
rendel is egy ilyen egzotikus csemegét, ám mire az megérkezik Indiából, már kissé
megbuggyant. Úgy tűnt, Frears hiába tud szinte bármilyen társalgásból
filmszerűt kerekíteni, itt bizony a mangó körüli felhajtás szolgáltatja majd a
fő konfliktust. Vagy valami ahhoz nagyon hasonló.
Jó ideig sétálunk is
komótosan a mangó felé, ám ennek a szlogenszerű történetnek szerencsére tétje
is van, nem csak hangulata. Egy indiai férfi Viktória legjobb barátja, lelki
tanácsadója lesz, milyen szépen is hangzik... Csakhogy a film azt sem titkolja
el, mi a helyzet például azzal az indiai férfival, Mohammeddel, aki Abdullal
érkezett a palotába: vele nem beszélget őfelsége, sanyarú is lesz a sorsa.
Közben a személyzet és a fontos emberek vicces hüledezése komoly ármánykodássá
változik és a néző mosolygása jó eséllyel megrendültebb figyelemmé alakul át. Innentől
a magányról, a képmutatásról, a kiszolgáltatottságról, a rasszizmusról is erőteljesebben
értekezik Frears – ami addig kedélyes-míves tévéfilmnek tűnt, akár már megható
moziélménnyel is szolgálhat. Olyannal, ami ugyan kockázatot nem vállal, de
képes arra, hogy ne csak Judi Dench találékony varázsát és a csodálatos
kosztümök emlékét vigyük magunkkal belőle. Bár az sem lenne kevés.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 6.5 |
|
|
|
|