|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziAnnabelle 2: A teremtésCsiger Ádám
Annabelle: Creation –
amerikai, 2017. Rendezte: David F. Sandberg. Írta: Gary Dauberman. Kép: Maxime
Alexandre. Zene: Benjamin Wallfisch. Szereplők: Talitha Bateman (Janice),
Stephanie Sigman (Charlotte nővér), Lulu Wilson (Linda), Miranda Otto (Esther),
Anthony LaPaglia (Mullins). Gyártó: New Line Cinema / The Safran Company.
Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált.
110 perc.
David F. Sandberg (Amikor kialszik a fény) filmje egyszerre
spinoff-ja a Démonok között-duológiának, folytatása a 2014-es Annabelle-nek és egyben eredettörténete
is, amelyek közül az utóbbi a domináns, ugyanis stílszerűen régisulis horrorról
van szó, aminek legközelebbi rokona talán Dario Argento Sóhajokja. A negyvenes években járunk, a helyszín egy árvaháznak
kiadott tanya a semmi közepén. Egy babakészítő és felesége elvesztették
gyermeküket, majd pár évvel később egyfajta helyettesítésként elszállásolnak
féltucat fiatal lányt és nevelőnőjüket, akik mintha a „Sóhajok anyjának”
balettiskolájába csöppentek volna, csak éppen boszorkányok helyett a halott
gyermek szelleme kísérti őket a címszereplő baba képében. A ház úrnője
ugyancsak több alkalommal eszünkbe juttatja Argento filmjének fő antagonistáját:
a feleség elbaldachinozott ágyban rejtőzik a külvilág elől, később pedig két
lány halálra rémül, amikor lefekvés előtt, a paplan alatt sutyorogva viccesen
megidézik őt (kísértetiesen hasonló módon a Suspiria
hálótermi jelenetéhez, amely a „Sóhajok anyjának” belépője is egyben).
A film stílusában is
retró, meglepően kevés benne az olcsó CGI-jal odakent ijesztgetés és ahhoz
társuló fülsiketítő hangeffekt, helyette a rendező kameramunkával és
hangvágással kelt baljós atmoszférát. Az Annabelle
2-nek akadnak egyszerre váratlan és merész fordulatai, például a felénél
főhőst cserél, és meglehetősen sok karakterrel dolgozik, akik javarészt nők.
Annak, hogy nincs egyetlen fő protagonistája, persze hátrányai is vannak,
például a finálé konfrontációjában kevésbé érdekli a nézőt a karakterek sorsa.
Cserébe Sandberg alkotásának meglepően jó a humora, ami a kortárs hollywoodi
horror átlagszínvonala felé emeli a rémfilmes dolgozatot.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 6.5 |
|
|
|
|