|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDCsillagemberVarga Zoltán
Starman – amerikai, 1984.
Rendezte: John Carpenter. Szereplők: Jeff Bridges, Karen Allen, Charles Martin
Smith. Forgalmazó: Sony. 101 perc.
Sok szempontból kilóg John
Carpenter életművéből a spielbergi ihletettségről árulkodó Csillagember: az alien figuratípusának
pozitív hangolása, a road movie-s
cselekményépítés és legkivált az erőteljes érzelmi érintettség – vagyis a
melodráma műfajának aktualizálása – nem olyan jegyek, amelyeket a Halloween és A Dolog alkotójához szokás kötni. Mégis megvan a helye a rendezői
életműben: a Csillagember bevallottan
a kezdetben rendkívül elutasítóan fogadott A
Dolog antitézise, afféle „vezeklés” annak nihilista borzalomvíziójáért – az
ártó idegent jóindulatú látogató cseréli le, a test szétmállása helyett a test
újjáalakulása és gyógyulása a szenzáció, s az apokalipszis képzetét
messianisztikus felhangok váltják fel. Az idegen szemszögébe helyezkedő
képsorok az expozícióban ugyanakkor összhangban vannak a szubjektív felvételek
iránt mutatott carpenteri érdeklődéssel.
A Csillagember gyújtópontjában az ember és az idegen között bontakozó
kapcsolat áll, a kezdeti félelemtől és kommunikációs nehézségektől a távolság
leküzdéséig, a testi és lelki értelemben egyaránt lejátszódó egymásra
találásig. Carpenter filmjének számos eleme idézi a pozitív alien-ábrázolás kidolgozásában
kulcsfontosságú Spielberg-opuszokat (Harmadik
típusú találkozások, E.T.),
történetének egyik alapmozzanata azonban más – spirituálisabb – távlatok felé
nyit. A címszereplő ugyanis egy nemrég megözvegyült fiatalasszony társaságában
utazik, s néhai kedvesének testét ölti magára – ez az egyszerre bizarr és
szívszorító szituáció nem csupán ember és alien
kapcsolatáról vagy a távoli bolygók titkairól, de élet és halál kérdéseiről
is elmélkedésre késztet. Bár a főszereplők közül az idegent madárszerű
mozgással és bájos naivitással megformáló Jeff Bridgest méltatták inkább (s
terjesztették fel Oscar-díjra), a melankolikus Jennyt alakító Karen Allené sem
kisebb színművészi bravúr, sőt. A finálét – az elkerülhetetlen búcsú nagyjelenetét
– a kék-piros fények és Jack Nitzsche éteri kísérőzenéje mellett mindenekelőtt
Karen Allen arcának közelképe teszi lúdbőröztetően széppé.
Extrák: Audiokommentár John
Carpenter és Jeff Bridges közreműködésével; werkfilm; az All I Have To Do Is Dream című dal Karen Allen és Jeff Bridges
által énekelt, a filmben is elhangzó változatának klipje.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 6.5 |
|
|
|
|