|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDOuija: A gonosz eredeteSoós Tamás Dénes
Ouija: Origin of Evil –
amerikai, 2016. Rendezte: Mike Flanagan. Szereplők: Annalise Basso, Lulu
Wilson, Elizabeth Reaser. Forgalmazó: Universal. 99 perc.
Az Ouija: A gonosz eredete a kortárs horrorfilm egyik érdekes
anomáliája. Papíron csupán egy ésszerű gazdasági vállalkozás – az ötmillióból
százat csináló Ouiját nem lehetett
nem folytatni –, mégis a legélvezetesebb műfaji retrózás a Démonok között óta. Mike Flanagannek sikerült az, ami az Annabelle-nek nem: érdekesen gondolta
tovább egy főgonosz eredetmitológiáját, és az Alagúttal ígéretesen kezdődő, az Oculusszal és a Hush-sal
pedig még izgalmasabban folytatódó rendezői életművet sem nullázta le. Az első Ouija még egy meglehetősen sablonos
tinihorror volt, amit nem elég, hogy egy társasjátékra alapoztak, de még a
horrort is kifelejtették belőle. Stiles White képes volt földalatti átjáróban
arrébb tolt bevásárlókocsival riogatni a nézőt, és ha valami frappáns ötlete támadt,
mint például fogselyemmel bevarrni a vagány csaj száját, a tinibarát
korhatárbesorolás miatt abból is kivágta a lényeget. Jól jelzi Flanagan
stílusérzékét, hogy ő a nevezett szájbevarrásból már a Poltergeist fürdőszobai nagyjelenete előtti főhajtást rendez. A gonosz eredete vállaltan oldszkúl
rém-üldözés, tulajdonképpen Az elcserélt gyermek és Az ördögűző ötletes homázsa, melyben a megszállt kislány és a
férjét gyászoló anya segítségére egy szintén megözvegyült pap siet (az E.T. egykori Elliottja, Henry Thomas).
Flanagan nemcsak a történetben, de vizuálisan is a hetvenes éveket imitálja az
áttűnésekkel, a variózással, vagy az elő- és a hátteret is fókuszban tartó
operatőri munkával, amely a lakást hosszú beállításokban bekóborló
kamerakezeléssel szögeli be a házba nézőjét. A gonosz eredete a váratlan hanghatások ideiglenes sokkját hosszú
távú szorongásra cseréli, amin csak az enyhít a fináléban, hogy a történet
logikájából nem következő fordulatokat is be kellett iktatni, hogy eljussunk az
első filmben kijelölt végponthoz. A játékidő nagy részében azonban Flanagan
felülemelkedik a korlátokon, és úgy keveri az előre leosztott lapokat, hogy
abból egy eredetiséggel aligha vádolható, technikailag viszont lenyűgöző
horrorfilm születik, amelyben Lulu Wilson bociszemű, démonlakta kisszösziként
Linda Blairével felérő alakítást nyújt. Egy biztos: másfél órás
termékelhelyezés sosem volt még ennyire élvezetes.
Extrák: Kimaradt jelenetek,
werkfilm, Mike Flanagan audiokommentárja.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 10 átlag: 7.5 |
|
|
|
|