KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Lichter Péter: A láthatatlan birodalom

A menekülő test

Nagy V. Gergő

Lichter Péter kísérleti filmes könyve informatív és olvasmányos.

 

Egy békebeli szemléletű, vaskos filmtörténet (Nemes Károly: A filmművészeti avantgarde története), kettő darab kötet a Balázs Béla Stúdió tevékenységéről (Kádár Anna: „Körberajzolni a tűz árnyékát”; BBS 50), meg Peternák Miklós máig friss szellemű szöveggyűjteménye (F.I.L.M.) – nagyjából ezek (továbbá Bódy és Erdély kötetei) jelentik a kísérleti filmről szóló diskurzust a magyar antikváriumok dohszagú polcain. Ehhez a megindítóan apró csoportosuláshoz csatlakozik most a fiatal Lichter Péter könyve, aki a filmkészítői munkája mellett már majd’ tíz éve hősies háborút folytat az avantgárd filmek népszerűsítéséért – és ennek a cinefil harcnak az eddigi eredményeit (jobbára a Filmvilágban és a Prizmában publikált cikkeket) gyűjti egybe ez a karcsú, elegáns küllemű könyv.

A láthatatlan birodalom szövegei makulátlanul közérthető modorban vezetnek be az experimentális film felettébb egzotikus világába, amelynek – mint kiderül – éppúgy megvannak a maga visszatérő témái és neuralgikus kérdései (mindenekelőtt az, hogy miként is kellene elnevezni az efféle „történetnélküli” filmeket), mint a megkerülhetetlen klasszikusai és aktuális sztárjai Stan Brakhage-től Peter Tscherkasskyig.

Lichter nem csupán az ismeretterjesztés célját teljesíti, hanem – már a témaválasztások önkényessége révén is – afféle személyes kánont kínál elénk, amelyben egymás mellé kerül Hans Richter és OJOBOCA, kiemelt figyelmet kap a found footage film, de a horizont egészen Terrence Malickig és a hollywoodi tömegfilmig terjed (a fantasztikum és a kísérleti film kapcsolatát vizsgáló fejezet a kötet csúcspontja). És éppen Malick jelenléte mutatja, hogy ez a láthatatlan birodalom korántsem annyira elszigetelt gettó a kortárs filmkultúrában, mint amelynek elsőre tűnik.

Már csak azért sem, merthogy – ahogy Lichter többször is kiemeli – az avantgárdot nagyban definiáló jelentésnélküliség és öncélú érzékiség nem csak erre a jól körülhatárolható hagyományra és filmtípusra jellemző, hanem lényegében minden film egyik aspektusát jelenti. Hiszen minden filmben van „valami megragadhatatlan attrakciós jelleg, amely az ősfilm naiv csecsemőkorához vezet vissza”; „minden film (…) legmélyebben azokkal az eszközökkel hat ránk leginkább, amelyeket a nyelvvel csak sután lehet körbeírni” – tehát minden filmnek van egy nem-narratív, pusztán érzéki és ekként verbalizálhatatlan rétege, és a mozgókép különleges hatása alighanem éppen ezzel függ össze. Ez a láthatatlan és verbalizálhatatlan izgatja Lichtert, és ebben a könyvében ehhez próbál megfelelő nyelvet találni – méghozzá a filmszakírói köznyelvből kiindulva. Az ELTÉ-n doktoráló szerző mindenekelőtt a filmtörténet szempontrendszerével közelít a tárgyához, ugyanakkor a filmelemzések során légies metaforákkal és költői hasonlatokkal írja körül a mozgóképek hatását – így a prózája modalitását leginkább a mintha határozza meg. A láthatatlan birodalom tehát a tárgya révén (és annak önreflektív logikájához igazodva) magára a kritikai nyelvre is ráirányítja a figyelmet – és legkivált arra, hogy filmek érzéki aspektusát milyen korlátozottan tudja megragadni a konvencionális szakírói eszköztár, jóllehet éppen ez volna a filmkritika egyik eminens feladata.     

Lichter könyve tehát nem csak a filmkultúra ismeretlen vidékéről tudósít olvasmányos modorban, hanem valamiféle esszenciálisan filmszerűről mesél az avantgárd filmen keresztül – és ez a kötet (amire egyébként az ismétlések és a lapszusok miatt ráfért volna a gondosabb szerkesztés) ezért mutat túl a kísérleti filmkultúra népszerűsítésén. A láthatatlan birodalmat olvasva világosnak tűnik, hogy a filmélmény illékonysága és megragadhatatlansága nem csupán az avantgárd egyik sajátos minősége (lásd Stan Brakhage és Bruce Baillie lírai filmjeit), hanem mindenféle filmtapasztalat jellegadó tulajdonsága is: a film teste, ahogy Raymond Bellour fogalmazott, „egy menekülő test”, és erről az eltűnésében, megfoghatatlanságában erotikus testről mesélnek Lichter lelkesült mondatai.

 

Scolar Kiadó, 2016.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13071