|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziInfernoAndorka György
Inferno
– amerikai, 2016. Rendezte: Ron Howard. Írta: Dan Brown regényéből David Koepp.
Kép: Salvatore Totino. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Tom Hanks (Langdon),
Felicity Jones (Sienna), Omar Sy (Bruder), Sidse Babett Knudsen (Dr. Sinkskey),
Ben Foster (Zobrist). Gyártó: Columbia Pictures / Imagine Entertainment.
Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált.
121 perc.
Első
látásra nyilvánvaló, hogy az Inferno
sztoriváza utcahosszal a Langdon-sorozat leghálásabb thrilleralapanyaga: a
megszokott kultúrtöris-rejtvényfejtős alvázra pakolt határidő-dramaturgia
ezúttal a fabula közepén amnéziával ébredő főhős in medias res indításából csap át a „menekülő ember”-sémába,
miközben félúton beleinjekciózzák a Játsz/ma
csavarját. Dan Brown szinte már nevetségesen túlfeszített, mindent-bele
hullámvasútjának fordulataiból jószerével csak egy testrabló-invázió hiányzik –
a legforróbb hely a pokolban azoknak legyen lefoglalva, akik mindebből nem
képesek épkézláb adaptációt összehozni.
A
karót nyelt és döcögős Da Vinci-kód,
majd a jóval áramvonalasabbra vett folytatás után az alkotók tovább haladnak a
megkezdett úton, ám a célon messze túllőttek – pedig az Infernónak alig hiányzott volna kozmetikázás a nagyvásznas
üdvösséghez. Amellett, hogy lényeges mozaikdarabokat hagynak el, amelyektől
mélységet nyernének a szereplők (lásd Sienna háttértörténete és a transzhumanista
szál teljes kiiktatása), a döntések némelyike, köztük több karakter kilapítása
kétdimenziós antagonistává, már dramaturgiai szempontból is nehezen védhető. A
valódi hidegzuhany azonban a végéig várat magára. Bár az óvatoskodás a
keresztény egyház bajszát húzogató elődöktől sem volt idegen, az idei
Dante-túrán az eredeti történetbe radikálisan beavatkoznak: a regény az
addigiakat gyökeresen átértelmező és egyben helyére pattintó, meglepő
befejezésének leradírozása a leggyávább húzás, amit az utóbbi időben Hollywood
a biztonsági játék jegyében elkövetett. Az alapanyag ilyen kiherélése több mint
bűn: szarvashiba. A zárókő elmozdításával a középszer védőszentjei magukra
omlasztották a teljes narratív építményt – a morális dilemmákat és ambivalens karaktereket
szemétbe dobó, üres filmklisékre szavazó művük pedig várhatóan az év egyik
leggyorsabban elfeledett mozis eseménye lesz.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 8 átlag: 4.38 |
|
|
|
|