KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Inferno

Andorka György

Inferno – amerikai, 2016. Rendezte: Ron Howard. Írta: Dan Brown regényéből David Koepp. Kép: Salvatore Totino. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Tom Hanks (Langdon), Felicity Jones (Sienna), Omar Sy (Bruder), Sidse Babett Knudsen (Dr. Sinkskey), Ben Foster (Zobrist). Gyártó: Columbia Pictures / Imagine Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 121 perc.

 

Első látásra nyilvánvaló, hogy az Inferno sztoriváza utcahosszal a Langdon-sorozat leghálásabb thrilleralapanyaga: a megszokott kultúrtöris-rejtvényfejtős alvázra pakolt határidő-dramaturgia ezúttal a fabula közepén amnéziával ébredő főhős in medias res indításából csap át a „menekülő ember”-sémába, miközben félúton beleinjekciózzák a Játsz/ma csavarját. Dan Brown szinte már nevetségesen túlfeszített, mindent-bele hullámvasútjának fordulataiból jószerével csak egy testrabló-invázió hiányzik – a legforróbb hely a pokolban azoknak legyen lefoglalva, akik mindebből nem képesek épkézláb adaptációt összehozni.

A karót nyelt és döcögős Da Vinci-kód, majd a jóval áramvonalasabbra vett folytatás után az alkotók tovább haladnak a megkezdett úton, ám a célon messze túllőttek – pedig az Infernónak alig hiányzott volna kozmetikázás a nagyvásznas üdvösséghez. Amellett, hogy lényeges mozaikdarabokat hagynak el, amelyektől mélységet nyernének a szereplők (lásd Sienna háttértörténete és a transzhumanista szál teljes kiiktatása), a döntések némelyike, köztük több karakter kilapítása kétdimenziós antagonistává, már dramaturgiai szempontból is nehezen védhető. A valódi hidegzuhany azonban a végéig várat magára. Bár az óvatoskodás a keresztény egyház bajszát húzogató elődöktől sem volt idegen, az idei Dante-túrán az eredeti történetbe radikálisan beavatkoznak: a regény az addigiakat gyökeresen átértelmező és egyben helyére pattintó, meglepő befejezésének leradírozása a leggyávább húzás, amit az utóbbi időben Hollywood a biztonsági játék jegyében elkövetett. Az alapanyag ilyen kiherélése több mint bűn: szarvashiba. A zárókő elmozdításával a középszer védőszentjei magukra omlasztották a teljes narratív építményt – a morális dilemmákat és ambivalens karaktereket szemétbe dobó, üres filmklisékre szavazó művük pedig várhatóan az év egyik leggyorsabban elfeledett mozis eseménye lesz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12967