KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Jóemberek

Tosoki Gyula

Good People – amerikai, 2014. Rendezte: Henrik Ruben Genz. Szereplők: Kate Hudson, James Franco, Tom Wilkinson. Forgalmazó: ADS Service. 91 perc.

 

A kortárs bűn- és akcióorientált filmek rendre belepusztulnak a nagyot akarásba: a thrillerek alkotói például a végítéletszerű finálékban sokszor annyira túltolják a feszültségépítést, hogy alig valami marad a suspense-ből, nem beszélve arról, hogy egyszerre próbálják hangsúlyozni hőseik sérülékenységét és kivételes állóképességét. A monomán módon visszatérő zárókép is nagyon unalmas már a vértől csatakos átlagpolgárról, aki hiába gyűrte le az ellent, a győzelmét sokkal kevésbé lehet komolyan venni, mint a klasszikus filmekben lehetett. A Jóemberekkel is ez az egyik probléma. Pedig a film alapötlete korrekt videothrillert ígér (a hitelezőik által fenyegetett, alsóközéposztálybeli házaspár véletlenül szembetalálkozik egy rakás pénzt rejtő táskával, amire egyébiránt két rivális bűnszövetkezet pályázik), és még a sztori kibontása is többé-kevésbé érdekes, ám a teljes játékidő negyedét kitevő, véres-verítékes végkifejlet nem feszültséggel teli, hanem hovatovább komikus. Négy irányból érkező ellenfelek csapnak össze, úgy, hogy végül egyetlen épkézláb szereplő nem marad a színen, és akik túlélik a mészárlást, azok is beszereznek néhány – egyenként halálosnak tűnő – sérülést. A figurák ilyen tömeges amortizálódása még az akcióműfajban is párját rikítja. Pedig a nyitány rablását még éppenhogy úgy rögzítette Henrik Ruben Genz rendező (Pardon, Borzasztó boldog, Kínai szerelem), hogy csak hanghatásokkal tájékoztatta, míg a látványból rafináltan kizárta a nézőt – a másfél perces jelenet mégis sokkal hatásosabb lett, mint a zárlat álmosító erőszakorgiája.

Extrák: Nincs semmi.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/04 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12697