|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDA hamisítóKránicz Bence
The
Forger – amerikai, 2014. Rendezte: Philip Martin.
Szereplők: John Travolta, Tye Sheridan, Christopher Plummer. Forgalmazó: ADS
Service. 94 perc.
A
műkincshamisításról szóló filmek különleges helyet töltenek be a heistfilmek és
szélhámostörténetek sorában. Találkozni az igazi, auratikus művészettel, majd
ellopni, lemásolni azt: csábító ebből az alaphelyzetből az iparosított
hollywoodi termelés kritikáját kibontani (mint Alan Rudolph A modernekben), öntudatos szerzői
állásfoglalást tenni (hasonlóan a kiváló Incognitót
jegyző John Badhamhez), vagy a remake-stratégiára vonatkozó önironikus
kommentárral kísérni a nem először látott sztorit (ahogy tették a Coen
testvérek a Dől a moné
forgatókönyvében – lásd a Filmvilág 2014/4. számát).
Az
elsőfilmes Philip Martin és a korábban főleg kétes minőségű horrorokat író
Richard Ovidio közös munkájában az efféle szellemes és kreatív önreflexiónak
nyomát sem lelni. A hamisítóban
magától értetődik, hogy a börtönből frissen szabaduló megélhetési bűnöző, Ray
közel zseniális festő is egyben, aki némi rákészüléssel két este alatt
tökéletes másolatot készít a Nő
esernyővel Monet-klasszikusáról. Mint minden képhamisító-filmben, az
alkotók itt is a cselekmény áhítatos kulcspillanatának szánják a másolás
aktusát – melyhez természetesen korhű festék és ecset, valamint XIX. századi
vászon dukál –, azonban jelzésértékűen rövidre szabják a vonatkozó jelenetet,
mintha a főhős álmából keltve is képes lenne erre a teljesítményre.
Meglepő
húzás, de Martint és íróját a képhamisítás heist-szálánál sokkal jobban izgatja
Ray és rákos fia kapcsolata. Noha a szentimentális giccs veszélye fenyeget, a
betegséget egyszerű eszközökkel, a hatásvadászattól tartózkodva ábrázolják a
készítők, akik sokat köszönhetnek a remek fiatal színész, Tye Sheridan (Joe) visszafogott alakításának. A
főszereppel birkózó John Travolta ugyanakkor keményöklű kisbűnözőként,
tehetséges másolóként és igyekvő apaként sem elég meggyőző. Ahogy színész és
karakter hiteltelenné válnak a széttartó szerepek sokaságában, úgy a film is
több műfaj és stílus lehetőségét villantja fel, ám ezek egyikét sem képviselik
és viszik végig következetesen az alkotók. A végeredmény így lapos és erőtlen.
Extrák:
Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 16 átlag: 5.94 |
|
|
|
|