KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Éjjelek és nappalok

Vajda Judit

Days and Nights – amerikai, 2014. Rendezte és írta: Christian Camargo. Kép: Steve Cosens. Zene: Claire van Kampen. Szereplők: Katie Holmes (Alex), Ben Whishaw (Eric), Allison Janney (Elizabeth), Jean Reno (Louis), William Hurt (Herb). Gyártó: Art Cine Productions. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 92 perc.

Habár a Sirály talán Csehov legidőtállób darabja, az 1980-as évek vidéki Amerikájába helyezett verziójának izgalmas kísérlete kudarcba fullad Christian Camargo író-rendező-szereplő kezében. A négyfelvonásos, háromórás színmű másfél órányi játékidőbe sűrítése zavaróan zaklatott és fájdalmasan csonka végeredményt szült. Camargo a cselekményt és a figurákat nagyjából megtartotta (az ünnepelt színésznő szerelmével hazalátogat a vidéki, tóparti birtokra betegeskedő bátyjához és művészi ambíciókat dédelgető fiához, a látogatás pedig alaposan megkavarja az addigi viszonyokat), az idő szűke miatt azonban a karaktereknek nemcsak a motivációja, de még a jelleme is homályban marad, egymással való kapcsolatuk pedig csak jelzésértékkel villan fel.

Az Éjjelek és nappalok legnagyobb problémája nem az, hogy elsikkad Mása (itt Alex) alkoholizmusa, Trepljov/Eric-hez fűződő reménytelen szerelme és férjével szembeni lenéző viselkedése, vagy hogy Nyina/Eva megrázó, végső nagymonológja szűkszavú zavarosságával semmit sem magyaráz meg a korábbi és későbbi események közül, sem az, hogy a doktor (Jean Reno) elveszíti legtöbb izgalmas vonását, hanem hogy mindezek helyett nem kapunk semmiféle fogódzót, amelynek mentén megfejthetnénk a hősöket. A végeredmény olyan, mintha az alkotó felsorakoztatná a csehovi alakok ihlette sakkfiguráit, ám anélkül szedné le őket a tábláról, hogy játszott volna velük. Rendezőnk ráadásul eltávolította az orosz drámában csodálatosan működő, kifejező sirály-szimbólumot is, és amit helyette kapunk (az új életre kelő sas motívuma), bár hasonlóan kidolgozott, a legnagyobb jóindulattal tekintve is sántít, szigorúan nézve pedig teljesen életképtelen. A csehovi csendes elkeseredettséget és finom iróniát ugyan az elsőfilmes rendező többé-kevésbé élvezhető fekete humorba fordította, bár ez szerény vigasz az értetlenül a fejét kapkodó néző számára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12247