|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziMi vagyunk a legjobbak!Jankovics Márton
Vi är bäst! – svéd, 2013. Rendezte: Lukas Moodysson. Írta: Coco Moodysson
képregénye alapján Lukas Moodysson. Kép: Ulf Brantas. Szereplők: Mira
Barkhammar (bobo), Mira Grosin (Karen), Liv LeMoyne (Hedvig), Jonathan
Salomonsson (Elis). Gyártó: Memfis Film / Film i Vast. Forgalmazó: Vertigo
Média Kft. Feliratos. 102 perc.
Lukas Moodysson már első nagyjátékfilmjével
demonstrálta, hogy a tinédzserlét kihívásait nemcsak az Amerikai pite harsány műfaji öntőformájában lehet filmre vinni. A
tizenévesek autonóm, saját keringési pályákkal bíró univerzumát bájos humorral
és érzékeny kisrealizmussal feltáró Redvás
Åmål jól mutatta, hogy a kamaszkor
az önkeresés kitüntetett időszaka, nem pedig a paradicsomi gyerekkort a
felelősségteljes felnőttkorral összekötő zavaros átmenet, melyen a lehető
leghamarabb át kell evickélni. Innen nézve sokszor épp a felnőttek
kompromisszumokba fásult világa tűnik abszurdnak és értelmetlennek.
A rendező feleségének
képregényéből adaptált Mi vagyunk a
legjobbak! visszatér ehhez a látásmódhoz, és ugyanabban a keresetlen
stílusban ábrázolja kiskamasz hőseinek szívmelengető, ám viszontagságos
útkeresését, mint az 1999-es debütfilm. A zene, ami Moodysson filmjeiben eddig
is a karakterek identitásképzésének egyik legfőbb eleme volt, ezúttal előlép a
hangkulisszák takarásából, és cselekményszervező szerepet kap. A társadalmi
szokások hatalma ellen fiús kinézettel tüntető Bobo és Klara ugyanis már nem
pusztán szobájukban bömböltetik kedvenc dalaikat, hanem saját punkbandát
alapítanak, melybe később beveszik a keresztény családból származó, jól nevelt
(és kitűnően gitározó, éneklő) Hedviget is. A zenekar fejlődésének és végső
megmérettetésének központi szála köré fonódik a lényegi történet, amely a három
lány egyre elmélyülő barátságáról szól. Ezt a köteléket nem bomlaszthatja fel
sem a szülők és iskolatársak értetlenkedése, sem a fiúkon való marakodás, sem
pedig az Isten létezésével kapcsolatos világnézeti különbségek.
Moodysson ezúttal sem
erőszakolja bele az életet egy túlzottan célirányos elbeszélés keretei közé: a
komótosan és kissé tétován haladó, epizodikus cselekmény bőven hagy teret a
kiskamaszok személyiségformáló mélázásának és kreatív csapongásának. Ehhez
járul hozzá a természetes, mindenféle manírt nélkülöző színészi játék, mely
elengedhetetlen az improvizatív jelenetek hitelességéhez. A nagy drámai
végkifejlet helyett a rendező ezúttal is apró, hétköznapi happy enddel ereszti
útjára a lányokat, melyet outsider-létük nyilvános felvállalásának katarzisa
hoz el számukra, akárcsak a Redvás Åmålban. A vidéki ifjúsági
házban kavart kis botránnyal rácáfolnak a punk halálhírére, és megbizonyosodnak
róla, hogy bármit is gondoljon a világ, tényleg ők a legjobbak.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 164 átlag: 5.44 |
|
|
|
|