|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDMinden odavanPápai Zsolt
All
Is Lost – amerikai, 2013. Rendezte: J.C. Chandor. Szereplő: Robert Redford.
Forgalmazó: Universal. 104 perc.
A hangosfilm közel kilencven
éves történetében nem ismeretlenek a beszéd minimalizálásával, sőt: teljes
elsikkasztásával készült játékfilmek, elég csak Chaplin Modern idők vagy Russell Rouse A
tolvaj című klasszikusaira gondolni. A közvélekedés joggal tekinti
kísérletezőnek az ilyen műveket, hiszen az információközlés elemi eszközéről
mondanak le. A pályáját három éve a Krízispont
című remek brókerthrillerrel kezdő J.C. Chandor második nagyjátékfilmjében az
elődökhöz képest megemeli a tétet, és nem csak a dialógusokat hagyja el, hanem
radikálisan minimalizálja a szereplők számát, valamint a cselekmény terét is
leszűkíti. A Minden odavan egy
magányos férfi indiai-óceáni hányattatásait meséli el: Robert Redfordon kívül
más színész nem tűnik fel benne, emberi szó a hős másfél perces expozícióbeli (amúgy
felesleges) monológját és egy későbbi jelenetben néhány segélykiáltását
leszámítva nem hangzik el, és mindennek tetejébe a figura cselekvési tere is
nagyon behatárolt, néhány négyzetméternyi csupán. És ha ez még nem lenne elég,
a rendező nem keres menekülő-útvonalat ebből az általa önként és dalolva
leszűkített játéktérből, azaz meg sem próbálkozik olyan magától értetődő
megoldásokkal, amelyek segíthetnék a nézői figyelem fenntartását, vagy
megkönnyíthetnék számára lopni a (játék)időt. Nem rendel alkalmi társat a főhős
mellé, ami a hajótörött-sorsot bemutató filmekben meglehetősen gyakori (lásd a
tigrist a Pi életében vagy Röplabda
Wilsont, az elképzelt barátot a Számkivetettben),
és nem mélázik el a hős előéletének bemutatásán sem (hiába keresünk a
hajókajütben fotókat vagy olyan tárgyakat, amelyek a Redford-figura
származására, sorsára utalhatnának, semmit sem találunk, és még a nevét sem
ismerjük meg).
A Minden odavan az egyik legizgalmasabb
kísérlet a kortárs amerikai játékfilmben – mindazonáltal van Chandor munkájának
egy meglehetőst trendkövető aspektusa is. Közelebbről megnézve a rendező nem
tesz egyebet, mint kísérleti (vagy legalábbis kísérletező) formába adaptálja a
kortárs amerikai fősodor lényegét jelentő attrakciós logikát. Tény és való,
hogy a Minden odavan sztorija
soványka és kiszámítható, de alkotójának nem is feltétlenül az a célja, hogy
izgalmas történetet terítsen. Inkább egy bő másfél órás nézővonzó
látványosságot igyekszik szállítani, amelyben a fordulatos cselekmény helyett
az egzotikus helyszínnel, a hős állóképességét demonstráló – de emellett
önmagukban is érdekes – akcióbetétekkel és a sztárkultusz kihasználásával
igyekszik megragadni a közönség figyelmét.
Ennek
a tervnek megfelelően az akciók sora már az expozíciótól kezdve csak
pillanatokra szünetel a filmben, a szárazföld látványát teljességgel elimináló
óceáni helyszín különlegességét rendre hangsúlyozzák a nagytotálok és a
rendhagyó kameraszögek, az pedig kivételesen professzionális, ahogy a rendező
kiaknázza főszereplőjének sztárimágóját. Hollywood történetének egyik
legkarizmatikusabb színésze hetvenhét évesen vállalta a részvételt a filmben,
de nem egy múmiát látunk, hanem úgy fest, hogy Redford jobb formában van, mint
valaha, és változatlanul az álomgyár legattraktívabb aktorai közé tartozik. Mindezt
azért fontos leszögezni, mert a Redford-jelenségnek kivételesen fontos szerepe
van J.C. Chandor filmattrakciójában: ha valaki – például az új idők új
bálványait imádó multiplex-látogatók hada – ezt nem tudja méltányolni, akkor
nagy valószínűséggel a teljes produkciót értékelhetetlennek fogja tartani.
Extrák:
nincsenek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 277 átlag: 6 |
|
|
|
|