|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDÉlni és meghalni Los AngelesbenSoós Tamás Dénes
To Live and Die in L.A. – amerikai, 1985. Rendezte: William Friedkin. Szereplők: William L. Petersen, Willem Dafoe, John Torturro. Forgalmazó: MGM/UA. 111 perc. Ilyen lett volna A francia kapcsolat, ha Friedkin a
nyolcvanas években rendezi: piros-zöld betűs, ízléstelen főcím, elektronikus
dobhangzással büntetett, szintetizátor-vezérelt soundtrack és a hekusfilm
aranykorának megágyazó karakterábrázolási közhelyek („Túl öreg vagyok már ehhez
a szarhoz”). Ám a külcsín és a Miami Vice-áthallások
mögött az Élni és meghalni Los Angelesben
ugyanúgy morálisan ambivalens főhőst mozgató, autósüldözés-történelmet író, az
amerikai bűnváros koszszürke realitásába ágyazott Friedkin-mű, mint az
Oscar-díjakkal kidekorált Francia
kapcsolat volt. A túlpörgő, mániákus zsaruk működésmódját számos munkájában
állhatatosan kutató direktor ezúttal a pénzhamisítók világát dokumentálja olyan
precizitással, mint anno az internacionális drogügyletekét. Olyannyira, hogy az
amatőr művészként és profi pénzhamisítóként dolgozó Masterst üldöző Chance és
Vukovich jardduó történetében metafora-szintre emeli a hamisítást. Nem csak a
thriller kötelező érvényű átverései, hanem a meghasonuló jellemek terén is:
L.A. utcáin rendőr és pénzhamisító, FBI-ügynök és strip-klub előadó mind
maszkot visel (érdemes figyelni Masters nőjének nemi identitásváltozásait), a
privát bosszújáért bárkin áttörtető főhős pedig Masters tükörképévé torzul.
Ugyan
néhány fordulata kifejezetten rosszul öregedett (lásd a John Torturro által
játszott gengszter szabadulását), szürreális atmoszférája, Willem Dafoe perverz
gonosz-alakítása és a finálé csattanója mind a nyolcvanas évekbeli
zsarufilm egyik véres gyémántjává avatják a művet. A zsernyákfilm-toposzokat
óvatosan felborító alkotás akkor sem lett volna jobb, ha a zsánerrevízióiról és
kétélű karakterportréiról hírhedt hetvenes években készül.
Extrák:
semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 762 átlag: 5.62 |
|
|
|
|