KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Onibaba

Géczi Zoltán

Onibaba – japán, 1964. Rendezte: Kaneto Shindo. Szereplők: Nobuko Otowa, Taiji Tonoyama, Kei Sato. Forgalmazó: Etalon Film. 103 perc.

Kaneto Shindo a háború utáni japán film egyik atyamestere, generációjának legtöbbet dolgozó képviselője; négytucat filmet rendezett (96 évesen még kamera mögött állt!), íróként 238 forgatókönyvhöz kapcsolható a neve, producerként számos rendező munkáját támogatta, röviden: a szó legszorosabb értelmében véve szentelte teljes életét a mozgókép művészetének. Leghíresebb rendezése (Hirosima gyermekei, 1953) a Hibakusha cinema (az atombomba sokkhatását filmes eszközökkel feldolgozni igyekvő zsáner) meghatározó darabja, ugyanakkor munkásságában végig jelen van a háború és a militarista szemlélet kérlelhetetlen kritikája.

Az 1964-ben bemutatott Onibaba történelmi hátterét a XIV. században dúló polgárháború adja, cselekményét pedig egy klasszikus japán történet ihlette, de az előremutató alkotói koncepciót mérnöki precizitással megvalósító film kulcsa továbbra is az antimilitarista attitűdben, a szamuráj eszménykép deheroizálásában keresendő. Főszereplői (Kaneto Shindo ez alkalommal is kedvenc színészeivel dolgozott, mint Nobuko Otowa, Kei Sato, Taiji Tonoyama) a háború névtelen áldozatai, céltalanul kódorgó kutyák, akik az abszurd erőszak tobzódása közepette józan eszüket és erkölcsi érzéküket egyaránt elveszítették, és a legalantasabb gaztetteket is hezitálás nélkül követik el, ha a bűn hozzásegíti őket egyetlen nyomorúságos tál rizshez. A békésen hullámzó virágosnád-tenger közepén tengődő, igencsak beteges viszonyban élő anya és lánya életét először a katonaszökevény Hachi hazatérése forgatja fel, a később felbukkanó, démonmaszkot viselő szamuráj pedig már az elkerülhetetlen isteni igazságszolgáltatás metaforája. A horror-elemekkel átszőtt film vizuális kivitelezésében valóságos vászonköltemény: természetfilmeket megszégyenítő tájképek sorakoznak, a fények és az árnyékok rafinált játékot űznek egymással, de a csodálatos éjszakai felvételek (valójában ezeket is nappal rögzítették) mellett olyan avantgárd megoldások is felbukkannak, mint a tradicionális Taiko-dobok és a kortárs amerikai jazz vegyítése. A szofisztikált képi világ és a finom erotika hatásosan ellenpontozza a nihilista lélektani portrékat, a kárhozat felé menetelő szereplők őrületét, amelyből csak a fiatal lány számára kínál kiutat a rendező – a háború által megfertőzött, elállatiasodott nemzedék tagjai nem menekülhetnek bűneik elől, de a következő generáció talán reménykedhet a megváltásban.

Kaneto Shindo ezen műve is remekül példázza, hogy a rendkívül produktív 1960-as években Japán kritikán felüli produkciókkal járult hozzá az egyetemes filmművészet fejlődéséhez, így az Onibaba megtekintése a mozgókép története iránt komolyan érdeklődők számára erősen javallott.

Extrák: negyven perces werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11666