|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziA hobbit: Smaug pusztaságaSepsi László
The Hobbit: The Desolation of Smaug – amerikai, 2013. Rendezte: Peter Jackson. Írta: Tolkien regényéből Fran Walsh, Philippa Boyens és Guillermo del Toro. Kép: Andrew Lesnie. Zene: Howard Shore. Szereplők: Martin Freeman (Bilbo), Ian McKellen (Gandalf), Richard Armitage (Thorin), Evangeline Lilly (Tauriel), Benedict Cumberbatch (Smaug). Gyártó: MGM / New Line Cinema / WingNut Films. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 160 perc. A Tolkien meseregényéből felhizlalt
trilógia második része már azzal lépéselőnybe került előzményével szemben, hogy
nem szorul rá a hosszas expozícióra: a pár percnyi flashback után – amiben
Peter Jackson ezúttal is összeköti az étkezést az információ-adagolással – a
törpkommandó és segítőik máris egy orkhorda elől menekülnek, amit újfent csak
egy kiadós táplálkozás követ.
A címbeli sárkány
barlangjáig tartó utazás epizódfüzére ezúttal feszesebb dramaturgiát kapott, és
a Smaug pusztaságában a Váratlan utazás első felét uraló
infantilis humor szintúgy háttérbe szorult, aminek hála így a negyedik órányi
játékidőre Jackson végre sikerrel bekalibrálta a trilógia hangvételét.
Adaptációs stratégiája ugyanakkor nem változott, csak a kiugró stílustörések
híján lett még szembetűnőbb: a szinte minden akciójelenethez hozzáadott orkok
varacskos algoritmusként trappolnak végig a filmen, hogy Gandalf
cselekményszálával együtt minél szorosabbra varrják viszonyát A Gyűrűk Urával, az önálló egységként
kezelt és bőségesen kifejtett epizódok (Bakacsinerdő pókjai és tündéi, Erebor)
pedig mintha egy gigaköltségvetésű minisorozat részeiként kerültek volna a
mozivászonra. A leglátványosabb hangsúlyeltolódás ennek szellemében Smaugot
érinti, aki a film utolsó harmadát eluralva afféle évadvégi főellenséggé,
illetve karakterében és megjelenítésében is a feldolgozás legjobb figurájává
válik – habár a regényben ezen a ponton még csak verbális ütközetekre került
vele sor –, miközben kincsekkel teli fészke némi többletjelentést is hordoz. Az
erőltetett menet a pénzhegyekig jól illusztrálja a tisztességgel, de az extrém
bővítésen túl különösebb invenciók nélkül elkészített Hobbit-filmek helyét a Jackson-életműben, a finálé beizzított kohói
pedig tűpontos vizuális metaforaként illusztrálják, hogy a franchise minden
perce folyékony arany.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 367 átlag: 5.41 |
|
|
|
|