|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziEzerízű szerelemBaski Sándor
The Lunchbox – indiai, 2013. Rendezte és írta: Ritesh Batra. Kép: Michael Simmonds. Zene: Max Richter. Szereplők: Irrfan Khan (Saajan), Nimrat Kaur (Ila), Nawazuddin Siddiqui (Shaikh), Nakul Vaid (Rajiv), Yashvi Puneet (Nagar). Gyártó: UTV Motion Pictures / Dharma Productions / Sikhya Entertainment. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 104 perc.
Az indiai moziról általában nem az elégikus
hangulatokra és a visszafogott érzelmekre asszociálunk, Ritesh Batra elsőfilmje
azonban rácáfol az elvárásokra. Az Ezerízű
szerelem távolról sem tipikus bollywoodi produkció – ezt az európai és
amerikai koproducerek jelenléte is szavatolja –, nem fakad dalra benne senki,
harsány színekkel megrajzolt álomvilág helyett pedig a mumbai-i hétköznapok
szürkeségét próbálja visszaadni. A magyar cím sugallatával ellentétben a két
főhős között sem tombol mindent felemésztő szenvedély, már csak azért sem, mert
személyesen nem is találkoznak egymással. Sorsukat a központi metaforaként (is)
szolgáló ételhordó köti össze: feladója egy fiatal háziasszony, aki
szívvel-lélekkel elkészített kosztjával elhidegült férjét akarja
visszahódítani, az ebéd azonban – a futár tévedése nyomán – egy nyugdíjazás
előtt álló, magányos hivatalnok, Saajan asztalán landol. Az incidens másnap
újból megismétlődik, a két idegen pedig, az ételhordót mozgó postaládaként
használva, levelezni kezd egymással. A véletlen találkozás mindkettőjüket
kirángatja a hétköznapok fásult rutinjából – eleinte csak a triviális gondjaikat
osztják meg, majd egyre inkább kitárulkoznak a másik előtt. Az évekkel korábban
megözvegyült férfi a magánytól és a feleslegessé válás gondolatától szenved,
míg a nőt ingerszegény házassága és hűtlen férje teszi boldogtalanná. A két
ember az anonimitás, a korkülönbség és a fizikai távolság ellenére – vagy éppen
azért – teljesen egymásra hangolódik.
Az Ezerízű szerelmet ezen a
ponton lehetne résmentesen beilleszteni a hollywoodi romantikus filmek
kánonjába, de Batra nem él a kínálkozó hatásvadász megoldásokkal – a
melankolikus hangulatot szentimentalizmus helyett inkább finom humorral oldja.
Filmje a giccsben úszó Nicholas Sparks adaptációk helyett inkább a más
kultúrkörben játszódó, de hasonló húrokat pengető argentin Medianeras párdarabja: a nagyvárosi elidegenedés univerzális
témáját mindkettő különleges, helyi ízekkel fűszerezi, kiemelten ügyelve rá,
hogy az érzelmes történet a fináléban se váljon érzelgőssé.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 669 átlag: 5.73 |
|
|
|
|