|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégElátkozott generációCsejdy András
Wellcome to Hell, dübörög valami brutál trashmetál, a Pulp Fiction-ösre maszkírozott fád macának valaki tüzet ad egy halálfejes öngyújtóval egy Los Angeles-i klubban. Gregg Araki vállaltan felelőtlen és hirdetetten független rendező elkészítette kamasz trilógiájának második darabját, ami garantáltan heteroszexuális, bántóan színes, és szándéka szerint árulkodóan jellemző a ’90-es évek Amerikájára. Három fiatal vág neki kocsival a fluoreszkáló hardcore Kaliforniának, nyomukban levágott fejek, tőből kiszakított karok, amorf tetemek meg az FBI. Véletlenül szaladnak bele pofonokba, önvédelemből mészárolnak le hús és vér videójáték karaktereket, resztelt májat esznek puffasztott burgonyaszirommal és sajtkrokettel, mindig minden 6.66-ba kerül, bagóznak, bagzanak, nyomják a speedet, és fogalmuk sincs, mivégre történnek velük a dolgok, mi keresnivalójuk van a földön. No nem mintha ez zavarná Amyt, akiben boldog és boldogtalan korábbi kedvesét véli felfedezni, vagy X-et, a vad és idősebb szépfiút, aki sorvezető és bédekker a szexben, erőszakban járatlan szerelmesek számára. A legrövidebbet persze a csillogó tekintetű, naiv Jordan húzza, amikor is az amerikai himnusz hangjaira, svastikás mellkasú fitnessfasiszták rituálisan kivágják a filmből. 80 perc szoftpornó, obszcenitás és morbid állapotrajz a generációról, amelynek tagjaiból holnap, na jó, holnapután hivatkozott átlagemberek, szavazó polgárok, családapák és anyák lesznek. Feltéve, hogy megérik. Vacsora előtt, szeretkezés után, az érettségi bankettet követő sivatagi hetekben és jobb híján.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2252 átlag: 5.53 |
|
|
|
|