Film / Regény

Jonathan Levine: Eleven testek

Fél-élet

Sepsi László

A zombifilm és a románc metszéspontjában különleges helyet foglalnak el azok a műfajhibridek, amelyek az élőhalott-invázió külső fenyegetése (Hullajó, Haláli hullák hajnala) helyett a párkapcsolat egyik szereplőjévé emelik a göröngyök közül előkúszó újraéledt korpuszt. A halálból visszahozott szerető szinte klasszikusnak tekinthető alapsémája (Re-animátor 2: Az újraélesztő menyasszonya) mellett az ezredforduló után számos alacsony költségvetésű függetlenfilm lelt felkavaró metaforát az élőhalott-tematikában, a zombi-fertőzéssel járó lassú fizikai leépülést érzékenyen megfeleltetve egy párkapcsolat visszafordíthatatlan szétrohadásának. A Shadow of the Dead vagy a Zombie Honeymoon filléres önmarcangolásaiban az érzelmek múlandósága ölt testet a folyton éhes, lassan szertepotyogó hősszerelmesekben, ahol egy idő után eldönthetetlen, hogy mi volt előbb: a csendes elidegenedés vagy az immár kellőképpen indokolt fizikai undor. A szintén élőhalottakkal és romantikával bűvészkedő Eleven testek azonban a másik végletből indít: nem a test leépülésében tükröződő lelki pusztulás vet véget egy virágzó szerelemnek, hanem utóbbi állítja meg a hullafoltok terjedését.

A Szépség és a Szörnyeteg történetének nagyfokú variálhatósága mindig is fontos ihletforrás volt a horrorszerzők számára, hiszen a monstrum különösebb nehézségek nélkül behelyettesíthető óriásgorillától a vámpírig szinte bármely kreatúrával (remélhetőleg egy Cthulhu-variációra sem kell már sokat várni). A zombik nem túl szerencsés testi adottságaik miatt eddig viszonylagos hátránnyal indultak a tömegfilmes párválasztásban és Jonathan Levine (Majd meghalnak Mandy Lane-ért, Fifti-fifti) regényadaptációja is inkább szemérmesen megfeledkezik a fizikai inkompatibilitásról (meghagyva azt a fent részletezett horrordrámáknak és a Porn of the Dead-féle sokkprodukcióknak). Ehelyett az Eleven testek családbarát módon az élőhalott létet a kora-felnőttkori elidegenedés metaforájaként használja – hasonlóan a Zombielandhez vagy a zombik helyett evilági limbóban ragadt holtakkal operáló Dead Like Me-hez –, ezáltal megszabadulva a téma minden olyan aspektusától, ami túlontúl zsigeri lenne a PG-13-as besoroláshoz. A főszerepbe emelt hulla, R (ejtsd: Romeo) ugyanazokkal az ironikus riposztokkal reflektál a körülötte lévő világra, amik általában a Jesse Eisenberg alakította élhetetlenek sajátjai (különös hangsúllyal a monoton hétköznapok visszásságain): mint arra a film szinte összes humorpatronját eldurrantó nyitójelenet rávilágít, a céltalan csoszogással töltött zombi-lét lényegében alig különbözik a világvégét megelőző állapotoktól. Így annak ellenére, hogy tessék-lássék felsorakoztatja a zombifilm számos állandó motívumát, agyevéstől a kihalt városok panorámaképeiig, az Eleven testekben a feltámadt hullák okozta világégés mindvégig másodlagos kulissza marad, miközben a vígjátéki alapötleten is rendre felülkerekedik a Majd meghalnak Mandy Lane-ért csendes melankóliája.

A Fifti-fifti után Levine ezúttal rák helyett zombikórral vitte vászonra egy helyét kereső fiatal felnőtt megváltástörténetét, akinek élet és halál mezsgyéjéről kell visszatalálnia a teljes szívvel átélt mindennapokhoz. De míg a két éve készült dramedyben precízen egyensúlyozott romantikus komédia és keserédes dráma között, a műfajparódia háttérbe szorulásával az Eleven testeken eluralkodik az Alkonyat-filmeket idéző szentimentalizmus – lásd az érzelmeiket visszanyerő holtak vérvörösen dobbanó digitális szíveit –, ezzel az alapkoncepció játékosságát is alárendelve a banális sablonmegoldásoknak. Levine szerelmi leckéje a kezdeti lendület után szinte észrevétlenül adja meg magát a románcok legnagyobb ellenségének: a rutinból fakadó unalomnak.

Eleven testek (Warm Bodies) – amerikai, 2013. Rendezte: Jonathan Levine. Írta: Isaac Marion regényéből Jonathan Levine. Kép: Javier Aguirresarobe. Zene: Marco Beltrami, Buck Sanders. Szereplők: Nicolas Hoult (R), Teresa Palmer (Julie), Dave Franco (Perry), John Malkovich (Grigio). Gyártó: Summit – Make Movies – Mandeville Films. Forgalmazó: Pro Video. Feliratos. 98 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 49-49. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11394

Cikk értékelése:

szavazat: 805 átlag: 5.81