KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Tökéletlenek

Tosoki Gyula

The Suicide Kings – amerikai, 1997. Rendezte: Peter O’Fallon. Szereplők: Christopher Walken, Denis Leary, Sean Patrick Flanery. Forgalmazó: FIBIT. 103 perc. 

A Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény által a kilencvenes évek második felében elindított filmdivat gyakran nem csak hervadt utánjátszásokat, hanem intelligens tarantinoesque-eket is eredményezett: többek között az olyan filmek, mint Troy Duffy Testvérbosszúja vagy Paul McGuigan Alvilági játékokja bizonyították, hogy a rendező köpönyegéből az üres fejű epigonok mellett igyekvő kismesterek is előbújtak. Peter O’Fallon is ezek közé tartozott; Tökéletlenek című munkája a Tarantino-láz bontakozása idején született, és ugyan letagadhatatlanul a Kutyaszorítóban ihlette, mégsem annak ostoba kópiája, inkább okos utánlövése.

Carlo Bartolucci (Christopher Walken) rettegett gengsztervezért elrabolja néhány huszonéves fiú, de nem azért, hogy ártsanak neki, hanem mert segítséget várnak tőle. Egyikőjük húgát ugyanis ismeretlenek tartják fogva és csak méretes váltságdíj ellenében hajlandóak elengedni. A fiúk azt remélik, hogy a kényszer hatására Bartolucci – alvilági kapcsolatait felhasználva – segít nekik az emberrablók felkutatásában. Igaz ugyan, hogy a kiinduló szituáció csöppet mesterkélt és dramaturgiailag sem eléggé megalapozott (az expozíciót látva joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért jattol le egy nagymenő gengszter néhány ismeretlen kiscserkésszel, és miért indul el velük mulatozni), ámde ezt követően szellemes jelenetek sora következik. Nem utolsósorban azért szellemesek, mert értően adaptálják Tarantino gengszterfilmjeinek leleményeit. A Tarantino-hatás eleinte csak szőrmentén érzékelhető (például a Ponyvaregényt idézi az a cselekményszál, amelyben Bartolucci gorillája és annak társa látható), ám idővel az inspiráció nyomatékosabbá válik. A Kutyaszorítóban nyomvonalára akkor tér rá O’Fallon, amikor kiderül, hogy a fiúk között a hugicát elrabló ismeretlenekkel lepaktáló áruló rejtezik: innentől kezdve az ennek kiléte utáni találgatás fűzi egymáshoz és tölti meg feszültséggel a jeleneteket.

A Tökéletlenek távolról sem hibátlan film, de fogyatékosságait feledteti a feszes sztorivezetés, a történet triplacsavarja, továbbá a színészek teljesítménye. Mindenekelőtt Christopher Walkené, aki a játékidő jelentős részében egy székbe kötözve játszik.

Extrák: nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11234