|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDA vad gyerekBaski Sándor
L’enfant sauvage – francia, 1970. Rendezte: Francois Truffaut. Szereplők: Jean-Pierre Cargol, Francois Truffaut. Forgalmazó: Fantasy Film. 83 perc. Truffaut-tól nem áll távol az antropológiai szemlélet, hőseit sokszor figyeli egy társadalomtudós tárgyilagosságával és kíváncsiságával. Ez a szemszög a legtisztábban a kevésbé kanonizálódott A vad gyermekben érvényesül, ahol maga Truffaut alakítja az emberi természet titkait kutató orvost, nyomatékosítva ezzel az önéletrajzi vonatkozásokat és a filmkészítői szerepre irányuló allegorikus olvasatokat. A történet alapjául Jean Itard francia orvos feljegyzései szolgáltak, aki az 1800-as évek elején magához vett egy erdőben nevelkedett, süketnémának tartott fiút. A Négyszáz csapás idegen felnőttvilágából menekülni igyekvő vadóc itt a szó legszorosabb értelmében vett vadállat, akit nem kevésbé frusztrálnak a rákényszerített szabályok és normák.
Truffaut nem bonyolítja felesleges dramaturgiai kanyarokkal a történetet, egy orvosi esetleírás objektivitásával dokumentálja a Victor civilizálására irányuló kísérleteket. A vad gyerek tehát nem klasszikus életrajzi film, nincs is valódi drámai íve és végkifejlete – nem derül ki, hogyan alakul a címszereplő további sorsa. A rendezőt, és a filmbéli orvost, az önmagában is izgalmas eset mellett az az alapvető morálfilozófiai kérdés izgatja, hogy az ember vajon természetétől fogva etikus lény-e. A kulcsjelenetben Itard próbára teszi Victor igazságérzetét, ok nélkül bünteti meg, hogy kiderüljön, a fiú tisztában van-e azzal, hogy méltánytalanul bántak vele. Reakciója megerősíti az orvos hipotézisét, egyben pozitív válaszként szolgál a film és Truffaut által feltett kérdésre.
Szikársága és látszólagos drámaiatlansága ellenére A vad gyerek nagyon is filmszerű, köszönhetően többek közt a Vivaldi-tételekre építő zenei sávnak és a Truffaut-val első ízben együtt dolgozó Néstor Almendros markáns fekete-fehér képeinek.
Extrák: előzetesek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 848 átlag: 5.61 |
|
|
|
|