|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégBűnben égveMockler János
Gulliver a moziban.
Fogalmam sincs, hogy Don Johnson, amerikai tévé- és mozisztár a földtől milyen magas centiméterben, annyi bizonyos, hogy alacsonynak látszik. Ez jelenti filmünk egyetlen, ám felettébb kétes értékű izgalomforrását. Hm... egy erotikus bírósági thriller esetében nem is rossz. Szoríthatunk a casting directorért. Sikerül-e a film összes szerepére hősünknél apróbbat keríteni? A jók mindig győznek: sikerül. Nekünk pedig módunk nyílik egy liliputi vetélkedő, pontosabban bolhacirkusz gondos tanulmányozására.
Minek eredménye – a könnyen kiszámítható érdektelenség dacára – íme közkincs. A honi szerencsejáték-iparban az utóbbi időben divatba jött egy eléggé nem dicsérhető szokás. A tizenhárom plusz egy találat mellett nyer(het) a nulla találatos totószelvény is. Autót, hawaii utat, Calypso-zoknit, ezt-azt. Filmünknek is kijárna egy s más. Például Oscar-díj. Azt mondják, a nulla találathoz legalább akkora szerencsére van szükség, mint a telihez. Don Johnson kéményseprőt látott, vagy belelépett valamibe. A lassan telő két óra alatt még tévedésből sem, még véletlenül sem csúszik ki a száján, a kezéből egy épkézláb mondat, egy valahonnan nagyon távolról is, de természetesnek ható gesztus. Csoda hát, ha minden nő belészeret?
A legjobb mégis a megoldás. Sidney Lumet, miután teljesen belezavarodott a kis jóindulattal bárgyúnak is nevezhető meséjébe, berág, és lelöki hőseit (a két izgága hüvelyk matyit) egy balkonról. Igaza is van, úgy kell nekik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1262 átlag: 5.54 |
|
|
|
|