KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Martin Scorsese: A leleményes Hugo

Méliès utolsó megkísértése

Hlavaty Tamás

Martin Scorsese egy dickensi ihletésű ifjúsági filmnek álcázott önvallomással tiszteleg a mozi alapító atyái előtt.

A 3D túlburjánzása a kortárs filmben sokak szerint az eredeti ötletek kiapadásához vezetett. Bár ezt az állítást nem nehéz cáfolni, tény, hogy az attrakciós mozi új aranykorában néhány rendező pont ezért hátat fordít az új technikának és nosztalgikus hangvételű alkotásaiban a múltba menekül. Michel Hazanavicius kritikus-kedvenc mozgóképe, a The Artist, a néma-hangosfilm váltás éveiben játszódik, Woody Allen Éjfélkor Párizsban című munkájában egy anakronisztikus figurát állít a középpontba, aki a számára kiábrándító jelen helyett a ’20-as évek Párizsában keres ihletet, az idén hetvenedik életévét is betöltő Martin Scorsese pedig egy dickensi ihletésű ifjúsági filmnek álcázott önvallomással tiszteleg a mozi alapító atyái előtt.

 

A Brian Selznick The Invention of Hugo Cabret képes regényét hűen követő történet egy árva kisfiúról szól, aki a párizsi Gare Montparnasse-on él, a hatalmas pályaudvari órák már-már steampunk stilizáltságú belső tereiben, és a helyi játékkereskedőtől lopott alkatrészek segítségével próbál megjavítani egy automatont, amit apja hagyott hátra neki. A kitartó fiú azt reméli, ha sikerül beindítani az írásra beprogramozott robotot, valami útmutatást kap a túlvilágról, de amikor ez megtörténik, teljesen más vágányra terelődik a sztori, és a hangsúly áthelyeződik Hugóról Georges Mélièsre, a „mozivarázs” feltalálójára.

 

Scorsese ismét intenzív kommunikációt folytat a filmtörténettel, ahogy mindig is tette. Korábban biopicek segítségével mesélt saját magáról (Dühöngő bika), konkrét klasszikust forgatott újra (A rettegés foka), vagy egy megszállott idolját mutatta be (Aviátor). A leleményes Hugo az utóbbihoz közelít, hiszen Méliès megrajzolásakor ragaszkodott az életrajzi tényekhez, ugyanakkor az ambícióit a pénztelenség miatt megtagadó mester élettörténete itt fiktív narratívába ágyazódik, ezért egyedülálló szerkezetű ez a darab a Scorsese életműben. A Sacha Baron Cohen által megformált rendőrrel ügyesen úszik be a börleszk szál és intertextekben sincs hiány: Harold Lloyd toronyórás mutatványa átemelve és újrajátszva is megidéztetik, ahogy A vonat érkezése is, láthatunk utalást Renoir Állat az emberbenjének vonatos jelenetére, a filmtörténészt úgy hívják, ahogy Jean Vigo Magatartásból elégtelenjének egyik szereplőjét, és maga Scorsese is feltűnik egy beszédes cameóban – ő a fotográfus, aki megörökíti a stúdió előtt pózoló Mélièst.

 

A rendhagyó hangnem és felépítés ellenére, stílusát tekintve azonban igazi Scorses mozi A leleményes Hugo. A képek hangulata a legutóbbi Viharsziget álomjeleneteit idézi, a színvilág erősen stilizált, Robert Richardsonnal sikerült egységes meseszerű világot kreálni, ami az utóbbi évek egyik legkellemesebb élőszereplős 3D élményét eredményezte, így a rendező úgy mesél egy nagy innovátorról, hogy nem csak bemutatja őt, fel is emelkedik hozzá. Apropó Spielberg is ezt csinálta a motion capture-rel a Tintinben, ami azt jelenti, hogy a szebb napokat is látott mozifenegyerekek még mindig tudnak meglepetést okozni.

 

A korrekt kiállítás azonban mit sem érne, ha nem éreznénk mögötte az alkotó személyes jelenlétét, de ezzel sincs gond, mivel Hugo karakterével magáról mesél Scorsese: kiskorában asztmája miatt ő is elzárkózott környezetétől és saját kis világába húzódott, ahová a mozivászon jelentette a kaput. Ezért nyilván A leleményes Hugo az a film, amit üzenetként szeretne átnyújtani az utókornak a cinéphile rendező, a mondandója pedig mindössze ennyi: szeressétek a mozit! A rendező pályafutása során végig törekedett a filmes hagyaték ápolására, ahogy Hugo is türelemmel és szeretettel javítgatja az automatont. Bár a fiú a technikához ért, hiszen fogaskerekek között nőtt fel, arra kell rájönnie, hogy a szerkezetet az ihlet és a szenvedély mozgatja, így születik a varázslat. Scorsese legalábbis ezt vallja, és bár a szentimentalizmus csillámporából jókora adag rakódott a végeredményre, elhasznált szimbólum is akad (szív alakú kulcs), és a befejezés is hamiskásan csillog (valóban elismerték Méliès zsenijét, de szegénysoron halt meg), mégis olyan lelkesen mesél, hogy magával ragad mindenkit, aki a mozit nem csak egy teremnek, hanem szentélynek tekinti.

 

A leleményes Hugó (Hugo) – amerikai, 2011. rendezte: Martin Scorsese. Írta: Brian Selznick

meséjéből John Logan. Kép: Robert Richardson. Zene: Howard Shore.

Szereplők: Asa Butterfield (Hugo), Chloe Grace Moretz (Isabelle), Ben

Kingsley (Georges papa), Sacha Baron Cohen (Állomásfelügyelő), Jude Law

(Cabret). Gyártó: Paramount Pictures / Infinitum Nihil. Forgalmazó:

UIP-Duna Film. Feliratos. 126 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/02 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10948