KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az éjszaka országai

Alföldi Nóra

Bloodworth – Provinces of Night – amerikai, 2010. Rendezte: Shane Dax Taylor. Szereplők: Kris Kristofferson, Val Kilmer, Reece Thompson. Forgalmazó: InterCom. 105 perc

A dicsõ westernmûfaj ezredfordulós újragondolásával az amerikai préri agglomerációja is megváltozott. Alkalmanként szerzõi ambíciókat dédelgetõ mûvészek telepednek le a pusztába és koszoskörmû, magányos suhancok családi melodrámáival nyilatkoztatják ki hitvallásukat.

Shane Dax Taylor, a zöldfülûnek számító direktor William Gay regényének adaptációjával még ennél is szerényebb ambíciókat dédelget. Filmje ugyanis elsõ blikkre az átlag déli gótikához képest feltûnõen kerüli az öblös naivitást és a bugyogó történetvezetést, szárazkás, de nem szikár, buta, de nem ostoba, hatásvadász, de mégsem giccses, mentségére legyen mondva, hogy ezek a fogások híven tükrözik a címszereplõ család tagjainak mentális állapotát. A Bloodworth klán feje egy olyan countryzenész, aki negyven évvel azután, hogy elhagyta családját, minden teatralitás nélkül hazatér Tennessee-be, három felnõtt, ötvenes éveit taposó fia pedig olyannyira gyermeteg lelkületû, hogy saját érzelmi nyomorékságukról sem képesek tudomást venni, így válnak egytõl-egyig szeretetéhes, ártalmatlan gyilkosokká. A jobb sorsra érdemes balfékek egyetlen reménysugara az unoka, aki nemhogy fogékony és tehetséges, de még a munka se büdös számára, sõt az alkoholt és a drogokat is megveti.

A rendezõ az ambivalenciákat finom, de alkalmanként mégis hivalkodó paradoxonokkal kövezi ki, a jellegtelen plánokat hol ikonikus (Val Kilmer, Hilary Duff), hol végtelenül jellegtelen színészekkel tölti meg. Kris Kristofferson szerepeltetése lecsúszott, alkoholista countryzenészként merész asszociációkra csábít. A komor tónust Taylor állandóan üde napsütésben fürdõ képekkel és kétszínûségben harsányan pompázó karakterekkel enyhíti. Rettenetes dolgok történnek, a múlt sötét titkai viszont szappanoperák ártalmatlanságát idézõ flashbackekben tûnnek fel. Az abszurditással határos, ahogy Taylor kerüli az abszurd helyzeteket, ám ebben rejlik a déli gótika titka: odalenn máshogy mérik a humort és az életet.

Extrák: audiokommentár a rendezõvel és W. Earl Brown színésszel; kimaradt jelenetek; werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10773