|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Latin mozi: MexikóVagyunk, akik vagyunkEmbervadászatNevelős Zoltán
A mexikói zsánerfilm ízig-vérig realista.
A Holtak hajnalát idéző nyitójelenetben egy lerobbant külsejű, középkorú férfi támolyog egy bevásárlóközpont folyosóin, aztán összeesik, és miután kihány valami sűrű fekete anyagot, meghal, hogy aztán a takarítók másodperceken belül eltüntessék a nyomait a vásárlók színe elől. Jorge Michel Grau bemutatkozó filmje azonban nem a zombi-metaforát fogalmazza újra a fogyasztói társadalomról, és nemcsak azért, mert szörnyei nem élőhalottak, hanem csak hétköznapi kannibálok.
A cselekmény az elhunyt családja körül bontakozik ki, fokozatosan tárva fel a néző előtt a titkot, hogy a családfő nélkül maradt anyának és a felnőttkor küszöbén álló két fiának és lányának sürgősen emberhúst kell szereznie, hogy életben maradhassanak. Az alaphelyzet fantasztikumán túl a horrorműfaj kellékei csak a filmidő második felében kapnak komolyabb szerepet, rövid, de annál véresebb jelenetekben. Ami a dráma javát kiteszi, az a családon belüli erőviszonyok alakulása: a domináns anya és a családfői szerepet félszegen felvállaló idősebbik fiú, Alfredo között. Alfredo fejlődéstörténete az élet passzív elviselésétől az embervadászat egyre elszántabb gyakorlásáig ível, a homoszexualitás felfedezésén át – első igazi önállóan megszerzett prédája ugyanis egy meleg szórakozóhelyen felszedett fiú. Mexikóváros csúfabbik arcát mutatja a főként éjszaka, lepukkant városrészekben forgatott külső felvételeken. Realista társadalomrajz párosul a horrordrámához, amelyben a család lakásában ketyegő órák tömege (az apa, amíg élt, órásként dolgozott) szimbolikusan is jelzi a végkifejlet elkerülhetetlen eljövetelét, az emberhúst ugyanis meg kell szerezni az anya által emlegetett, és pontosabban soha meg nem határozott rítus elvégzéséhez, ráadásul a rendőrség is nyomon van már utánuk, egy bosszúra éhes prostituáltcsapatról nem is beszélve.
Grau szellemes, eredeti módon nyúlt a horrortematikához, de filmje elsősorban a modern nagyvárosi társadalomban folyó könyörtelen létharc metaforájaként működik. Ahogy az öreg gyomrából vörösre lakkozott, női ujjat kiemelő kórboncnok mondja: „Az emberek egymást eszik ebben a városban”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1005 átlag: 5.52 |
|
|
|
|