Latin mozi: Mexikó

Vagyunk, akik vagyunk

Embervadászat

Nevelős Zoltán

A mexikói zsánerfilm ízig-vérig realista.

A Holtak hajnalát idéző nyitójelenetben egy lerobbant külsejű, középkorú férfi támolyog egy bevásárlóközpont folyosóin, aztán összeesik, és miután kihány valami sűrű fekete anyagot, meghal, hogy aztán a takarítók másodperceken belül eltüntessék a nyomait a vásárlók színe elől. Jorge Michel Grau bemutatkozó filmje azonban nem a zombi-metaforát fogalmazza újra a fogyasztói társadalomról, és nemcsak azért, mert szörnyei nem élőhalottak, hanem csak hétköznapi kannibálok.

A cselekmény az elhunyt családja körül bontakozik ki, fokozatosan tárva fel a néző előtt a titkot, hogy a családfő nélkül maradt anyának és a felnőttkor küszöbén álló két fiának és lányának sürgősen emberhúst kell szereznie, hogy életben maradhassanak. Az alaphelyzet fantasztikumán túl a horrorműfaj kellékei csak a filmidő második felében kapnak komolyabb szerepet, rövid, de annál véresebb jelenetekben. Ami a dráma javát kiteszi, az a családon belüli erőviszonyok alakulása: a domináns anya és a családfői szerepet félszegen felvállaló idősebbik fiú, Alfredo között. Alfredo fejlődéstörténete az élet passzív elviselésétől az embervadászat egyre elszántabb gyakorlásáig ível, a homoszexualitás felfedezésén át – első igazi önállóan megszerzett prédája ugyanis egy meleg szórakozóhelyen felszedett fiú. Mexikóváros csúfabbik arcát mutatja a főként éjszaka, lepukkant városrészekben forgatott külső felvételeken. Realista társadalomrajz párosul a horrordrámához, amelyben a család lakásában ketyegő órák tömege (az apa, amíg élt, órásként dolgozott) szimbolikusan is jelzi a végkifejlet elkerülhetetlen eljövetelét, az emberhúst ugyanis meg kell szerezni az anya által emlegetett, és pontosabban soha meg nem határozott rítus elvégzéséhez, ráadásul a rendőrség is nyomon van már utánuk, egy bosszúra éhes prostituáltcsapatról nem is beszélve.

Grau szellemes, eredeti módon nyúlt a horrortematikához, de filmje elsősorban a modern nagyvárosi társadalomban folyó könyörtelen létharc metaforájaként működik. Ahogy az öreg gyomrából vörösre lakkozott, női ujjat kiemelő kórboncnok mondja: „Az emberek egymást eszik ebben a városban”.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 32-32. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10698

Cikk értékelése:

szavazat: 1005 átlag: 5.52