|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziEljő a napunkPápai Zsolt
Notre jour viendra – francia, 2010. Rendezte: Romain Gavras. Írta: Romain Gavras, Karim Boukercha. Kép: Andre Chemetoff. Zene: Sébastien Akchoté. Szereplők: Vincent Cassel (Patrick), Olivier Barthelemy (Rémy), Justine Lerooy (Natacha), Vanessa Decat (Vaness). Gyártó: Cinémage 4 / 120 Films. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 90 perc. Romain Gavrasnak a neves Costa-Gavras fiaként és néhány sikeres videóklip rendezõjeként egyaránt biztosított volt a belépõje a nagyjátékfilm-piacra. Nem is tétovázott sokáig, és tavaly leforgatta debütáló munkáját. Ez elsõ blikkre igazi szerzõi darabnak tetszik: egyrészt azért, mert Gavras a rendezés mellett a forgatókönyvírásból is kivette a részét, másrészt pedig azért, mert a film több ponton a direktor videóklipjeit idézi. Az erõszak és az elszigeteltség mint vezértéma, továbbá a hideg színekben ázó, ipari és/vagy külvárosi környezet olyan elemek, melyek a Justice-nak forgatott Stressz és M.I.A. számára készült Born Free világát alapvetõen meghatározták.
Az Eljõ a napunkban egy fiatal és egy középkorú férfi az Álmok Földjeként aposztrofált Írország felé veszi az irányt, hogy megszabaduljon nyomasztó múltjától és terméketlen jelenétõl. A szerkezet erõsen epizodikus, ami még nem lenne baj, hiszen az ilyen típusú utazás-mozik egyik sajátossága éppen a pikareszk-jelleg, mindazonáltal a rendezõnek alig sikerül kohéziót teremteni a történések között. A film lényegében egy improvizációszerûen felépülõ jelenethalmaz, mintha csak Barry Levinson Esõemberének (!) artisztikussá alakított és társadalomtudatossá torzított (azaz egy kevés hétköznapi rasszizmussal fûszerezett) változata lenne. A párbeszédek jobb esetben laposak, rosszabb esetben ostobák, a hõsök motivációi gyakran zavarosak, a konfliktusok pedig kimódoltak. Az Eljõ a napunk a bugyuta extremitások filmje, az ügyetlenül sokkoló (vagy ha tetszik: sokkolóan ügyetlen) jelenetek közül kiemelkedik a szállóbeli orgiát követõ epizód (jakuzziba vizelés egy mozgássérült jelenlétében), a templom elõtti smaciparti, illetve a véres borotválás a gyógyszertárban. A záró-képsor ugyan megmutat valamit ennek a két embernek a társas magányából, de ekkor már régen késõ.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1100 átlag: 5.62 |
|
|
|
|