|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDA furcsa srácNagy V. Gergő
Cyrus – amerikai, 2010. Rendezte: Jay és Mark Duplass. Szereplők: John C. Reilly, Marisa Tomei, Jonah Hill. Forgalmazó: InterCom. 94 perc. Az észak-amerikai független szcénában lassan egy évtizede tart a doku-reál reneszánsza, ami jószerint fiatal balfékekről regélő, zsebpénzen összetákolt, dialógcentrikus műveket jelöl. A Dogma-mozgalom által megihletett indie-direktorok saját ingerszegény közegüket panorámázzák tüntetően amatőr modorban – s ezen formula sikerét mutatja, hogy Jay és Mark Duplass, a motyogó szereplők miatt mumblecore-nak becézett irányzat emblematikus rendező-párosa tavaly már tisztes költségvetésből és A-listás sztárokkal dirigálhatta le soros opuszát.
A Furcsa srác egy kétségbeesett, negyvenes lúzerről mesél, aki végre összejön egy nővel, hogy aztán annak huszonéves, elefántméretű fiával kelljen megküzdenie a szexis asszony kegyeiért. A bumfordi pótpapa és a tohonya mostohafiú háztáji csörtéje szerény tréfákkal és mérsékelt izgalmakkal szolgál, s főként a csinos mama és a gólemszerű gyermek bizarr viszonya teszi érdekessé, Duplass-ék azonban nem mernek messzire menni a vérfertőzéssel való viccelődésben. Máskülönben aligha látszik filmjükön a nagystúdiós háttér, hiszen éppolyan fapados a látvány és majd’ annyira lazán skiccelt a történet, mint korai munkáikban – ugyanakkor a rokonszenves közvetlenség is megmaradt. Imbolygó kézikamera fürkészi a zavart színészarcok rezdüléseit, s az improvizált szcénák kínosan üres dialógjait a révült tekintetű óriáscsecsemő fenyegető jelenléte telíti feszültséggel. Bár a Furcsa srác a zárlatra (kivált néhány közhelyes fordulat és a gyéren motivált, gügye végjáték miatt) Hollywood-konform rom-kommá silányul, legjobb pillanatai a családon belüli szorongást ragadják meg – ami ebben a zsánerben jócskán felforgatónak tetszik.
Extrák: kimaradt jelenetek és előzetes.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 974 átlag: 5.39 |
|
|
|
|