KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az utolsó mohikán

Benke Attila

Last of the Mohicans – amerikai, 1977. Rendezte: James L. Conway. Szereplők: Steve Forrest, Ned Romero, Don Shanks. Forgalmazó: Szaturn Film. 120 perc.

André Bazin híres írása óta tudjuk, hogy a westernműfaj mozgóképpé átlényegülve találta meg igazi önmagát. Persze a Vadnyugat modern mítosza mindmáig szorosan kötődik felmenőihez, többek között a ponyvairodalomhoz. Így James Fenimore Coopernek kiváltképp sokat köszönhet a western: többnyire indiánokról szóló, s a gyarmati viszonyok káoszából megszületni készülő Amerikában játszódó művei sok generáció gyerekkorát aranyozták be. Egyik közismert, és a filmtörténet során rengeteg feldolgozást megért regénye Az utolsó mohikán (még a mi Lugosi Bélánk is volt Csingacsguk egy német adaptációban!).

Az 1977-es tévéfilmet némileg megérintette a hatvanas–hetvenes évek forró szele. Ugyanis például az 1936-os Randolph Scott-féle klasszikusban domináló stúdiófelvételekkel szemben szinte végig a gyönyörű tájak erdőit szeljük át a természet- és indiánbarát Sólyomszemmel és két mohikán társával (lásd a hetvenes évek környezettudatosságát, és például Pollack Jeremiah Johnsonját). Emellett pedig az őslakosok itt nagyon is jogos lázadók, teljes értékű emberek, akiket a fehérek barbársága rontott meg (lásd a revizionista westerneket, a Kis Nagy Embertől az Akit Paripának hívtakon át a Chato földjéig). Mindezen túl azonban egy vérbeli, bár vér nélküli, családbarát szórakoztató kalandfilmet kap a néző, kötelező komikus epizódokkal, népmesei tanulsággal. James L. Conway műve sok helyütt modoros, gyermeteg, megmosolyogtató, és nem ér fel Michael Mann lehengerlő 1992-es feldolgozásához – viszont sablonosságuk ellenére is szerethető karakterei, illetve a gyerekkorban rongyosra olvasott regény iránti nosztalgia miatt egy szombat délután ez a mohikán is begyűjthet néhány nézői skalpot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10553