KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Zongoramánia

Kolozsi László

Pianomania­ – osztrák-német, 2009. Rendezte: Lilian Franck, Robert Cibis. Kép: Robert Cibis, Jerzy Palacz. Zene: Matthias Petsche. Szereplők: Stephan Knüpfer, Pierre-Laurent Aimard, Alfred Brendel. Gyártó: Oval Filmemacher. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 93 perc.

 

A Zongoramánia egyik főszereplője a 245-ös, egy másik fontos szereplő pedig a 780-as. A számok mögött nem egy robotot, vagy intelligens szerkezetet kell sejteni, hanem egy zongorát. Mindkettő, a 245-ös és a 780-as is a Steinway és fia cég koncertzongorája, és mindkettő a bécsi Konzerthausban áll az ott koncertet adók rendelkezésére. A Zongoramánia nem sci-fi, de nem is melodráma, hanem dokumentumfilm, amelynek főszereplője Stefan Knüpfer sem tagadná, hogy a film valódi főszereplői a zongorák, ezek a csodálatos, hatalmas jószágok, melyek tisztesen helytállnak a legdurvább előadó vegzálása közepette is. A Konzerthausban a világ legjobb zongoristái lépnek fel. Az, aki nem lép fel itt, tulajdonképpen nem is számít igazán beérkezett művésznek. Ennek ellenére nem állítható, hogy csak a valóban a legmagasabb művészi színvonalat képviselők kapják meg a 245-ös mellett a kisszéket. Knüpfer rendkívül alázatos – már-már túlontúl is az – sosem tolja magát előtérbe, a zongoristák minden kérését teljesíti, de érezhető, hogy megvan a véleménye: ő a világ egyik, ha nem a legjobb zongorahangolója, a Steinway zongorahangoló-sztárja. Igenis tudja – úgy ahogy más alig – ki a valóban kiváló, ki érdemli meg a 780-ast. Csöndben kiszolgál mindenkit, de kevesek azok, akiket valóban tisztel ez a rendkívüli munkabírású, roppant kreatív – ha kell, vattát igazít a hangzás tompaságát csökkentendő a zongora falához – technikus.

Hogy az izgalmat sem nélkülözi e látszólag unalmas film, az A fúga művészete felvételére készülő Pierre-Laurent Aimard-nak köszönhető, aki rigorózusságával, perfekcionizmusával bárkit kikészítene, csak Stefant nem. Magam többször hallottam élőben Aimard-t: Schumann-koncertje nem győzött meg annyira, mint ez a film, arról, hogy nagy zongorista. Olykor egy hangolás is lehet olyan izgalmas, mint egy gladiátorpárbaj. A legmegdöbbentőbb valójában az, hogy Lilian Franck és Robert Cibis filmje csak a végén ül le, nem unalmas, sőt nem nélkülözi a humort sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/06 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10171