|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziTestvérekTüske Zsuzsanna
Brothers – amerikai, 2009. Rendezte: Jim Sheridan. Írta: Susanne Bier és Anders Thomas Jensen történetéből David Benioff. Kép: Frederick Elmes. Zene: Thomas Newman és Bono. Szereplők: Jake Gyllenhaal (Tommy Cahill), Natalie Portman (Grace Cahill), Tobey Maguire (Sam Cahill), Clifton Collins Jr. (Cavazos őrnagy), Sam Shepard (Hank Cahill). Gyártó: Palomar / Relativity Media. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 105 perc.
Francia, japán és még számos idegen alapú remake tanúskodik Hollywood – sok esetben károsnak bizonyuló – szenvedélyéről, az újrahasznosításról. Az álomgyári nagyiparosok ezúttal a messzi északra vetették figyelmüket, hogy a kiváló érzékkel és kellő érzékenységgel megformált darabokból álló melodráma-kollekció egyik legragyogóbb ékkövét fényezzék át.
A Testvérek esetében a szerelmi háromszög tagjai szinte kamaszok a Testvéred feleségét főszereplőihez képest, azonban az alaptörténet tökéletesen megegyezik a dán alkotáséval: a példás családapa és a kiváló katona szerepe között ingadozó Sam-et Afganisztánba küldik – visszatérését egész családja, főleg szerető felesége, Grace és két gyermeke várja izgalommal. Amikor értesülnek róla, hogy Sam gépe egy akció során lezuhant, a család tagjai összeomlanak és kénytelenek újraértelmezni szerepeiket. Így tesz Sam öccse, a börtönviselt, apja által lenézett Tommy is, aki sógornőjét támogatva új emberré válik. Kapcsolatuk az idő múlásával egyre gyengédebb lesz, majd Grace egy nap jó híreket kap halottnak hitt férjéről, ami újabb kemény próba elé állítja mindnyájukat.
A drámában jártas Jim Sheridan (A bal lábam, Apám nevében) filmje jórészt – szó szerint is – szöveghű másolata Susanne Bier eredetijének, így a dicsőség bizonyos tekintetben továbbra is a dán rendezőnőé és forgatókönyvíró társáé, a sokoldalú Anders Thomas Jensené marad. A David Benioff és Sheridan együttműködése nyomán keletkezett új elemek kevéssé kecsegtetőek: leginkább az olyan tipikus remake-tünetek illusztrációi, mint a túlmagyarázás, egy-egy kiemelt motívum megsokszorozása, felerősítése, ami jelen esetben a hangsúlyok szándékos eltolásával is jár – főleg ami a sátáni tálibok kínzássorozatának bemutatását illeti – így az újrajátszás végül nem több, mint lehetőség Hollywood titánjainak jutalomjátékára, valamint arra, hogy a légüres reménytelenség szófoszlányai egyetlen, jól artikulált felismeréssé formálódjanak.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1815 átlag: 5.48 |
|
|
|
|