|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
MoziSárkányvadászokParádi Orsolya
Chasseurs de dragons – francia-német-luxemburgi 2009. Rendezte: Arthur Qwak és Guillaume Ivernel. Írta: Frédéric Lenoir és Arthur Qwak. Zene: Klaus Badelt. Gyártó: Futurikon / Luxanimation / Trixter Film. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 80 perc.
Ha egy animációs film felütésként egy Escher-kép bonyolultságát, a Miyazaki-féle Laputa, a repülő kastély és a Végtelen történet univerzumát képes felidézni, némi Kis herceges beütéssel és egy csipetnyi Shrekkel, az bíztató kezdetnek tekinthető. Ebben a mutáns sárkányok dúlta, pusztuló világban minden lebeg, és esik szét. Ameddig a szem ellát, kisebb-nagyobb szigetek keringnek egymás körül, a hatalmas palotányitól az egylépésnyiig. Előbbiben él Arnold király és unokahúga, a kis Zoe, aki mást sem tesz, csak hős lovagokról álmodozik. Az óriás testű, aranyszívű hallgatag Lian-csu, és szószátyár, élelmes kis barátja, Gwizmo botcsinálta sárkányvadászok, szívük vágya egy farmon élni. Egy marék arany hatására mégis felkerekednek, hogy megkeressék és legyőzzék a Világfaló szörnyet, Zoe pedig elszökik zsarnok felmenőjétől, hogy velük tartson. Látványvilág tekintetében monumentális és unikális alkotás a francia-német-luxemburgi koprodukció. A dolgok és a viszonyrendszerek relativitását, a világ bizonytalanságát a lebegéssel gyönyörűen szimbolizáló kulissza által a film üzenete – a barátság összetartó ereje, a hit és gyermeki fantázia megóvása, a kitartás fontossága – még meggyőzőbb lehetne, ha a kissé halovány és döcögő dramaturgia nem rontana az összhatáson. A figurák kedvesen amorfak és mindegyiknek megvan a maga jellegzetes vonása, de emellé nem társul igazi karakter: a nagy mafla kifejezetten unalmasra sikeredett. Van ugyan izgalom, van megkönnyebbülés, de katarzis nincs. Mégis, a látványvilág zsenialitása és igényes kidolgozása miatt a Sárkányvadászok kiemelkedő gyerekfilm: újabb bizonyíték a fantázia határtalanságára.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2117 átlag: 5.56 |
|
|
|
|