KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Dumapárbaj

Igény szerint

Huber Zoltán

A Dumapárbaj az első magyar stand-up film.

Az angolszász országokban a stand-up és a mozi között igen szoros a kapcsolat. A mikrofon mögül szinte egyenes út vezet a vászonra, a filmtörténet számos jelentős alakja füstös bárokban, néhány perces magánszámokkal indította a pályafutását. Az egyszemélyes produkcióban megszülető karakterek, a jellemző előadásmód és világnézet szerencsés esetben a kamera előtt számos irányba továbbfejleszthető, elég csak Peter Sellers, Woody Allen, Bill Murray vagy Robin Williams művészetére gondolni, de a névsor a végtelenségig folytatható. Itthon azonban teljesen más a helyzet, a hazai stand-up egyenetlen fejlődése miatt a két médium között eddig szinte egyáltalán nem volt átjárás. Fábry Sándor és Badár Sándor időről-időre feltűntek ugyan a vásznon és Litkai Gergely is írt már forgatókönyveket, kimondottan stand-up film még nem készült – egészen mostanáig.

Kis országunkban a műfaj mind a mai napig mesterséges keretek között működik, melyet a Dumaszínház-Showder Klub-Rádiókabaré szentháromsága fémjelez. Hiába az imponáló népszerűség, a torz struktúra miatt az előadók kimondottan kényes helyzetben találják magukat, hiszen a megélhetést jelentő fellépésekért kénytelenek biztosra menni. Alternatív szereplési lehetőségek, tematikus bárok vagy klubok híján a kísérletezőbb műsorok, bevállalósabb poénok és markánsabb karakterek helyett megbízható témákat választanak és azokat a már bejáratott módszerekkel dolgozzák fel. Mindig a közönség vélt vagy valós elvárásainak megfelelni ugyanakkor kockázatos, hisz előbb-utóbb a kreatív energiák elapadásához és a sematizmus unalmához vezethet. A Dumapárbaj alkotói sajnos hasonló hibába esnek. A két komikus köré írt film akkurátusan kerüli a kockázatokat és mindent az ő színpadi személyiségüknek rendel alá, ami a szándékolttal épp ellentétes hatást vált ki.

Kiss Ádám és Hadházi László poénjait azért szereti a közönség, mert hiteles karakterként adják elő őket. A joviális rokonként sztorizgató Hadházi és a pimasz haverként kommentáló Kiss a színpadon önazonosnak tűnnek, így hiába viselkednek imponáló természetességgel a vásznon, Kalmár Tamás és Nagy Tóbiás nevű komikusként valószerűtlennek hatnak. A két filmbeli figura túlságosan hasonlít a pódiumokról és képernyőről ismert előadókra, így a hozzájuk kapcsolt bonyodalmak és mellékszereplők törvényszerűen mesterkéltnek, nem egyszer feleslegesnek tűnnek. A hősök között feszülő ellentétek és a menedzserük tragédiája súlytalan, a feleség, a barátnő és a műsorigazgató szerepei odakent ecsetvonások csupán. Az eredeti kontextusokból kiragadott Kiss- és Hadházi-poénok a levegőben lógnak, a kísérő gusztustalanságok és olcsó ügyetlenkedések zavaróak.

A hazai stand-up evolúciós folyamatában a Dumapárbaj abszolút logikus és várható lépés volt, de a végeredmény sajnos hűen példázza azt a fordított fejlődési pályát, ami számos veszélyt rejt magában. Hadházi és Kiss rajongótábora óriási és valószínűsíthető, hogy a színpad, a képernyő és a könyvek után a moziban is vevők lesznek a poénokra. A Dumaszínház márkanévként új fronton támadhat és tovább szélesedhet és megnyílhat az út más előadók számára is, de nagy kérdés, tisztán üzleti alapon kifejlődhet-e valaha olyan szerves kapcsolat a két terület között, mint nyugaton. Ha a működő példákat vizsgáljuk, a stand-up a maga konkrét formájában csak nagyon ritkán jelenik meg filmekben és akkor sem fő attrakcióként, hanem kísérő motívumként. A moziban is sikeres komikusok eltérő figurák bőrébe bújva adják elő a magánszámaikat vagy a film nyelvén fogalmazzák újra a monológjaikat. Különleges adottságaiknak hála elmélyítik a rájuk osztott szerepeket, tehetségük a velük elmesélt történeteket gazdagítja. Ha viszont egy film kizárólag azért készül, hogy az előadó végre feltűnhessen a vásznon, ott elmélyítendő szerep és gazdagítandó történet sem akad. Hiába a kiváló stand-up komikusok, színészek és filmesek, a kívánatos együttműködést nem lehet kívülről kikényszeríteni. A két szféra között szoros, de rendkívül érzékeny a kapcsolat.

 

DUMAPÁRBAJ – magyar, 2015. Rendezte: Paczolay Béla. Írta: Lovas Balázs, Lengyel Balázs. Kép: Szatmári Péter. Zene: Barabás Béla. Producer: Hutlassa Tamás. Szereplők: Hadházi László (Kalmár), Kiss Ádám (Tóbiás), Eszenyi Enikő (Vigéc), Gubík Ági (Ildikó), Jordán Adél (Barbi), Vajdai Vilmos (Kolostori). Gyártó: Café Film. Forgalmazó: Freeman Film. 88 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12166