KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cirkuszfilmek

Carnivale – A vándorcirkusz

Teleapokrif

Sepsi László

A Carnivale-sorozatban a cirkuszporond Fény és Sötétség harcának színtere.

A tömegfilm sztárjaihoz hasonlóan a korai végzet a tévészériák esetében is nagyban hozzájárul a későbbi kultusz kialakulásához. A két évad után 2005-ben elkaszált Carnivàle – A vándorcirkusz az egy évvel később parkolópályára állított, szintén a HBO produkciójában készült Deadwoodhoz hasonlóan sikerrel gerjesztett maga körül a nyitva hagyott befejezés után még évekkel is háborgó és a sorozat mitológiáját fejtegető rajongótábort, ezáltal kikerülve a rétestésztaként nyúló, majd végelgyengülésben kimúló szériák illúzióromboló lejtmenetét. Daniel Knauf eredetileg hat évadra tervezett, de költségvetési okok miatt leállított sagájának jól áll a töredék-jelleg: az elkészült két évad nyitányaiban David Lynch kedvenc törpéje, Michael J. Anderson néhány enigmatikus szentenciában ismerteti a nézővel a Carnivàle univerzumának alapszabályait, melyekben a Jó és Gonosz örök harcának kopott fantasy-toposza köré szerveződik karneváli mitológia az utolsó olyan korban, ahol „az ember még nem cserélte le a varázslatot az értelemre”. Az elkészült huszonnégy epizód torzó volta csak tovább erősíti a legkülönfélébb okkult és vallási hagyományok darabkáiból összegyúrt cselekményvilág apokrifszerűségét, így még lezáratlanságában is teljes és intenzív filmélményt biztosítva.

Az utolsó mágikus korszak Knauf eposzában a gazdasági világválság legsötétebb éveire tehető és amennyire azt az utalások sejtetni engedik, a Trinity névre keresztelt első kísérleti atomrobbantásig tart. A gombafelhő fénye végleg kiirtja a sötétben bujkáló kreatúrákat – a széria tehát az eredeti tervek szerint egy bő évtizedet ölelt volna fel, 1934-től 1945-ig. A címbéli vándorcirkusz, élén az Anderson alakította törpével – aki csupán a bársonyfüggönyök mögött rejtőzködő Főnökség parancsait teljesíti – porrá száradt termőföldek és elsorvadt kisvárosok között járja odüsszeiáját egy mesebeli Amerikában, miközben a párhuzamosan futó cselekményszálon egy hipnotikus erejű prédikátor a korabeli tömegmédiát is kihasználva lassan hatalomra emelkedik. A mitológia szerint minden egyes generációban megszületik a Fény és a Sötétség teremtménye, folytatva, de soha be nem fejezve az évezredes harcot – mígnem a Trinity végül pontot nem tesz az egész ügy végére.

A szürrealizmussal kacérkodó vizuális világ mellett a Carnivàle erényei a hasonló témát feldolgozó kortársaival szemben domborodnak ki igazán: legfontosabb előképe a tíz évvel korábban, Stephen King regénye alapján készült Végítélet-minisorozat, melyben ugyancsak a Jó és Gonosz avatárjai hívták magukhoz követőiket egy végidőket élő Amerikában, és melyből olyan alapmotívumok köszönnek vissza Knauf szériájában, mint az álmokon keresztüli elhivatás, a veszedelmekkel teli kukoricaföld vagy a cselekmény végpontját kijelölő atomrobbanás. De szemben a KingMick Garris-páros négyrészes víziójával, a Carnivàle merészen csavar egyet az ősnarratíván, az első évadban mindvégig lebegtetve, hogy a két emberfeletti erejű hős közül – az említett prédikátor és a vándorcirkuszhoz csapódott, egyszerre gyilkos és gyógyító erejű szökött rab – valójában melyikük képviseli a Fény, illetve a Sötétség oldalát.

Ez a szemléletmód annak ellenére látványosan illeszkedik az ezredfordulón készült HBO-sorozatok logikájába, hogy a második évadra éppen a csatorna nyomására egyértelműsítették néhány olcsó megoldással (fekete kontaktlencse) az egyes karakterek hovatartozását. Miképp a Maffiózók, a Deadwood vagy akár jelenleg a Gengszterkorzóutóbbi kettővel az is rokonítja a Carnivàle-t, hogy cselekményét egy átfikcionalizált történelmi korba helyezi, direkt utalásokkal egyes kulcsfigurákra, korabeli rádióprédikátoroktól Bonnie és Clyde-ig – Knauf szériája is a morális kategóriák szétzilálásával tüntet, a fantasy műfaj használatán keresztül direkt módon tematizálva is ezt az alapproblémát. Ezáltal a Carnivàle töredékformában is a HBO szériáinak esszenciáját kínálja, melynek epizódjaiban posztmodern zsúfoltsággal rakódik egymásra a nyilvánvaló önreflexió (lásd a Főnökség és a cirkusz tagjainak viszonyát), az összekuszált zsánerszabályok halmaza és a direkt mítoszbarkácsolás. Mint egy hiányos tarotpakli lapjai, amiket végül szétfújt a szél a produceri fantáziátlanság sivatagában.

­CARNIVALE – amerikai, 2003-2005. Sorozatrendező és író: Daniel Knauf. Kép: Jeff Jur, James Glennon, Jim Deanault. Szereplők: Clancy Brown (Crowe), Tim Decay (Clayton), Nick Stahl (Ben), Clea Duvall (Sofie), Adrienne Barbeau (Ruthie), Carla Gallo (Libby). Gyártó: HBO 3 Arts Entertainment. 55 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 25-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10689