KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rose Hill asszonya

Zalán Vince

 

Alain Tannernek nincs szerencséje a késekkel, a pisztolyokkal, a furkósbotokkal, s a vérrel. Korábbi nálunk is látható A fehér városban című, lélegzetelállítóan csendes filmjének nézői is zavartan fészkelődtek, amikor a befejező részben az agyafúrt váratlansággal hasba szúrt Bruno Ganz hosszasan tántorgott a lisszaboni lépcsőkön. Új filmje is – Rose Hill asszonya – véres záróakkordba torkollik, s mintegy ellentmondva az egész mű tónusának, erőszakosan kikényszerített jaj-kiáltásnak tetszik. Mintha a befejezéshez közeledve valamiféle furcsa pánik, de legalábbis önbizalomhiány lenne úrrá Tanneren, mintha úgy erezné, hogy a rá oly jellemző lírai passzázsoknak nincs kellő ereje, sugárzása. Ezért aztán megbicsaklik a stílus, kapkod, primer hatásokra törekszik.

Filmjében a távoli Rose Hill-ből a svájci Vaud kantonba érkező szelíd, fekete bőrű széplány sorsa a beilleszkedés drámája, még inkább talán a befogadásé. Valójában mindkettőé, együtt. Mert nem a téli táj, a havas lankák, a hideg szél az, ami elsősorban idegen az Indiai-óceán tájékáról elszármazott lány számára, bár ez is szokatlan (Tanner mesterien ért a lelkiállapotok természeti tájakkal történő megjelenítéséhez), hanem az emberek, a megváltoztathatatlan életritmusú parasztférj, aki őt egy ügynökség katalógusából (házasság céljából) kiválasztotta, a rendszerető (és féltékeny) anyósjelölt, aki számára az új jövevény szolgálólány lehet inkább, semmint új családtag. De mint kiderül egy őrült szerelem (egy környékbeli gyáros fiával) sem képes megváltoztatni a régi beidegződéseket és reflexeket. Csak a felszínen maradva: mondhatnánk, hogy Tanner céltáblája a svájciak idegen-gyűlölete, befogadás-képtelensége. De ez nincs így, vagy csak részben esik erről szó. Rose-Hill asszonya nem egy megszokott társadalomlélektani-kritikai film; valamiképp kevesebb is, több is annál: a rendező jó érzékkel és hivalkodás nélküli érzékenységgel rajzolja meg a szokásos befogadási alku csapdáját. Nevezetesen: minden befogadás szinte szükségszerűen torkollik erőszakba, ha a „tagságért” (lett légyen szó családról, nemzetről, társadalmi osztályról stb. ) a befogadónak le kell mondania személyiségéről. Még pedig azért – így Tanner – ez az alku nem természetes, hiába gyakorolják világszerte, és ki tudja már hány évtizede. Ilyenformán Rose Hill asszonya az egyéniség szelíd poémája is, azé az egyéniségé, amely a legkiszolgáltatottabb helyzetben is képes megőrizni önmagát; s amelyet mi mai nézők kevésbé ismerünk, mint a mindennapos erőszakot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/06 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4142