KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Csak egyszer élünk

Pápai Zsolt

You Only Live Once – amerikai, 1937. Rendezte: Fritz Lang. Szereplők: Henry Fonda, Sylvia Sidney, Barton MacLane. Forgalmazó: Independent. 86 perc.

 

A klasszikus gengszterfilm a harmincas évek legelején születik meg, nemcsak a hollywoodi alkotók fantáziája nyomán, hanem a valóságtól is megihletve: a filmek modelljei a metropoliszok és a szervezett bűnözés világából érkező, nehézsúlyú gazemberek. A húszas-harmincas évek azonban nemcsak Hymie Weiss-szel, Al Caponéval vagy Lucky Lucianóval veri meg az Újvilágot, de számos kisebb kaliberű és jobbára vidéken portyázó brigantival is, Baby Face Nelsontól John Dillingeren át Bonnie és Clyde kettőséig. Ezek a már életükben szép hírnévre szert tett, a halálukkal pedig mitikus figurákká növekedő bitangok eleinte nehezebben találnak utat a filmhez: bár az alkotók részéről megvan a szándék, a nézők részéről pedig az elvárás sorsuk megfilmesítésére, az 1934-től megszigorodó cenzurális ellenőrzés tiltja akár csak utalásszintű emlegetésüket is. 1936-ban mégis elkészül a Dillinger karakterét megidéző A megkövült erdő, majd rögtön utána a Bonnie és Clyde esete ihlette – de kevéssé a tényekre, inkább a gengszterszerelmesek mítoszára építő – Csak egyszer élünk, minden idők egyik legjobb bűnügyi filmje.

Fritz Lang már túl van jó néhány opus magnumon (korszakos expresszionista filmjein, vagy az „M”-en), amikor hozzáfog a filmhez. Amellyel azon mód műfajtörténetet ír, a Csak egyszer élünk lesz ugyanis a máig virulens „menekülő szerelmesek”-zsáner (lovers-on-the-run vagy criminal couple) alfája, továbbá dramaturgiájával, hősábrázolásával és innovatív stílusával a film noirt is megelőlegezi. A történet középpontjában a törvény két ellentétes oldalára került szerelmespár áll, a nehézéletű, börtönviselt Eddie és az ügyvédi irodában titkárnőként dolgozó Joan, akiket bilincsbe ver és egymáshoz láncol a fátum, pedig mindketten jobb sorsra érdemesek. A film legimponálóbb vonása a precízen kidolgozott szerkezet és információadagolási technika, az a mód, ahogyan a rendező végigvezeti a figurákat a kegyetlen véletlenekkel és gonosz koincidenciákkal – illetve az azok által kiprovokált rossz döntéseikkel – szegélyezett útjukon. Eddie, bár szörnyű dolgokat művel, mintha mégsem a tetteinek, inkább a sorsának foglya lenne, és egyetlen, igazi tragikus vétsége, hogy megszületett, míg Joané az, hogy szereti őt. Aligha lehet elképzelni megrendítőbb, szívszorítóbb kapcsolatot, egyúttal fatálisabbat: kevés alkotó akad a filmtörténetben, akinek Langhoz hasonlóan sikerült a végzetdramaturgiát ennyire tökéletesen működtetnie. Bizarr ezt leírni, de ártatlan ember gyilkosát soha korábban – és később sem – lehetett annyira szeretni, mint Eddie-t ebben a filmben.

Azzal, hogy a hősök felelősségét idézőjelezi, a társadalomét hangsúlyozza a rendező. A Csak egyszer élünk társadalomtudatos aspektusát nem is Eddie véletlen elítélése hordozza, inkább Joan karakterének mozgása, attitűdjének hajtűkanyarja, hiszen a jog elkötelezett hívéből válik fokozatosan törvényenkívülivé. Kritikát jelez továbbá a szökés ténye és iránya, az, hogy a páros eredetileg be kíván rendezkedni az USA-ban, itt látja a jövőjét, mégis menekülésre kényszerül „a szabadság földjéről”, ráadásul útja nem Mexikó senkiföldje felé vezet (a későbbi „menekülő szerelmesek”-filmekben jobbára ide indulnak a hősök), hanem Kanadába, egy az amerikainál igazságosabb(nak hitt) demokrácia felé.

A Csak egyszer élünk a műfaji és társadalomkritikai megközelítések mellett szerzői reflexióként is értelmezhető. Az önvallomásos jelleget jelzi Eddie idegenségének nyomatékosítása, továbbá a szökevény- és a menekült-lét rímeltetése egymással (például a zárlatban a két hős között az otthonról folytatott beszélgetés alkalmával), valamint a téves gyanúsítás motívuma (köztudott, hogy Langot meggyanúsították első felesége meggyilkolásával, továbbá náci-szimpátiával is).

Sok más mellett ez, tehát a film szerzői olvasata is a korszerűségét jelzi. A Csak egyszer élünk sok irányba nyitható, kristálytiszta szerkezetű, karakterépítésében példás film, amelyet tanítani kell. Vagy egyszerűen csak csodálni, reflektálatlanul.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14164