KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hrabal mozija

Juraj Herz gyöngyöcskéje

Spálená utcai MÉH

Ardai Zoltán

A Münchausen-novellából készült rövidfilm kimaradt az első, 1965-ös Hrabal-adaptációból.

 

A prágai filmiskolán végzettek nagy generációjából még a rémszatíra-specialista Juraj Herz is Hrabal-megfilmesítéssel kezdte: harmincévesen ő sem maradt érintetlen az író ‘63-’64-es novellásköteteinek (Perlička na dně, Pábitelé) nemhivatalos levegőjű, felszabadítóan különös képletű idillizmusától, groteszk szövetű és tragikumot játszató bájától. A hrabali próza váratlan módon társította az anti-katonai módon hősies švejki földhözragadtságot az első világháború utáni cseh avantgard líra Apollinaire-t bohemianizáló, úgynevezett poetista vonulatának némely alcool-jával, így légies kiterjedésekkel, égi párákkal, a filmes látást is inspirálva. 1965-ben a Barrandov Stúdióban a Gyöngyöcskék a mélyben-epizódfilmhez (bemutató: 1966. január) hét novella-alapú moziszkeccs készült, megannyi fiatal rendezővel, az adaptációk azonban hosszabbak lettek a tervezettnél, így kettő közülük végül önálló rövidfilmként jegyződött. Az egyiket Jan Passer forgatta, a másikat a késmárki születésű Herz, akinek félórás műve, A hulladékgyűjtőben ( Sběrné surovosti) a Münchhausen-novella (Baron Prášil) alapján készült. Hrabal a párbeszédekre épülő szellős szerkezetű Baron-novellát majd’ tíz év múltán sűrű és sötétesebben színezett nagymonológként írta felül (Túlságosan zajos magány; kései filmváltozat: 1996, Vera Cais, a hóhányó préskezelő szerepében Philippe Noiret ). Herz akkor már rég eltávolodott Hrabaltól, még a nagy barrandovi időszakban, fekete-fehérben utazva, egy álarc-tematikus, ijesztő filmmusicalen át elért A hullaégetőhöz, a Ladislav Fuks-i terrénumhoz, ahol a švejki mesélgetésnek és a hrabali „átlényegítők” (pábitelek) hangjának még reminiszcenciái is alig élnek meg. Más vegytartalmú szürreália és más alaptartású groteszk itt az úr, borús modellező játékosság és egyfajta – Kafka-előlegezte – ellenlábas lírikum, amelynek Herz-féle mozgóképi kifejeződése inkább rokona a švankmajeri animációs játékfilmnek, mint a bármikori Menzel-mozinak. Annál figyelemreméltóbb a korai Herz-rövidfilm stílusegysége: a Hrabal-közeli és a már akkor is Fuks-hoz hajló jegyek egymást tűrő, sőt együttműködő volta a ‘65-ös hulladéktelepi szkeccsben. Jelezve: a Spálená utcai fém-, faholmi- és papírgyűjtőudvar, illetve ennek kocsmás-templomos környéke zökkenőtlenül átfejleszthető lenne olyan Teatrum Mundi-színtérré, ahol a színen mozgók ambivalenciái kibontva jelennének meg, ekkor azonban eltűnne a hrabali együttérzés. A présnél ritkán látható préskezelő – az örökösen locsogó, hahotázó és csínytevő Hanta –, a melankolikusabban életszerető telepfőnök, valamint a sekrestyés hármas viszonya például kiélezhető lenne olyan drámai irányban, hogy kibillenjenek közösségükből (mindhárman így-úgy a lelkirokkantság kivédésének, kicselezésének hősei, fejüket öröklétbe dugdosók). Az udvar egyrészt – látogatói forgalmával – amolyan „kész bolondokháza”, másrészt fenomenális motívumgyűjtőhely (akár irodalmi, akár filmes tekintetben). Mégpedig természeties módon az: a kissé hátborzongató festettbádog muzsikus-macskák, szétfűrészelt szentfaragványok, napnyugati filmcsillag-fotók, és tömérdek miegyéb mintegy felajánlkozik a filmképi artikuláció számára, amely most bízvást keresetlenül, bár már a túlságos könnyebbség veszélyével lehet sokrétűen asszociatív. A cinéma vérité-jelleg és a stilizációs bukfencek jó arányú itteni összeérése egyszerre mutat arra, hogy a Hrabal-elbeszélés(ek)ben netán több is van, mint gondolnánk, és hogy az író nem tart igényt minden általa érintett mélység kiaknázására. Akadálya mindenesetre nem volt annak, hogy Herz a hrabali udvaron előiskolázza magát A hullaégető motivikus sűrűségéhez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 11-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11868