KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Emlékezés Wilt Pálra

Felejtés ellen

Szalai Györgyi

Wilt Pál filmrendező hatvankét évesen halt meg – egy befejezetlen filmmel és egy befejezetlen élettel.

Talán még húsz éves sem volt, amikor a Filmművészeti Főiskolára felvételizett. Egy lichthofra nyíló vágószobában vágta felvételi filmjét úgy, hogy a feleslegesnek ítélt snitteket kidobta az ablakon. Miután kiderült, hogy véletlenül a legfontosabbat is kidobta, le kellett ereszkedni és a felgyülemlett szemétből előbányásznia. Jellemző volt rá ez a könnyed, néha önsorsrontó lazaság.

Wilt Pál hatvankét évesen halt meg – egy befejezetlen filmmel és egy befejezetlen élettel, mert a tehetsége ígéretesebb volt, mint amennyit sikerült beteljesítenie.

Akkor született, amikor a film ádáz csatáit vívta művészetként való elismertségéért és győzött: a lengyel, cseh, olasz, orosz, japán francia „új hullám” és a magyar „szegénylegények” megtöltötték a mozikat.

Amikor a Filmművészeti Főiskolára bekerült, új korszaka indult a magyar filmművészetnek. Herskó János kinyitotta a Főiskola kapuit és a rendező növendékek szemléletét a valóságos viszonyok felfedezése felé. Wilt Pál így részese lehetett egy másik nagy korszaknak – a magyar dokumentum és dokumentarista film látványos, külföldön is elismert korszakának. Afőiskolai vizsgafilmként készült Ságpuszta (a Zánkai Úttörőváros építése miatt lebontásra ítélt parasztházak öreg lakóinak drámája) egyik darabja lett a Hat Bagatell című szkeccs filmnek, amely a Kádár-korszak egyik legfontosabb és különös módon egyik legtragikomikusabb lenyomata. Olyan rendezők társaságában, mint Bódy Gábor, Dárday István, Fehér György, Jeles András, Tarr Béla.

Wilt Pál „túl jó” családból származott. Szülei jelentős szobrászművészek: Schaár Erzsébet és Wilt Tibor. Ő késői egyetlen gyerekként mindent megkapott: szellemi muníciót, minden irányú támogatást – és nyomasztóan nagy, részben vélt, részben nagyon is valós elvárásokat. Talán túl sokat mindenből.

Abban az időben, talán még ma is, filmrendezőnek csak az számított, aki játékfilmet rendezett. Ő egész életében egyetlen játékfilmre készült, változatok sokaságát írta meg, ez a film azonban sohasem jutott el a megvalósulás küszöbéig sem. (Talán nem véletlen, hogy ez a film saját családja drámájáról szól.)

És közben készült az ötször másfél órás Nevelésügyi sorozat, egy 300 perces, szigorúan szerkesztett film-folyam, amely egy ötgyerekes pedagógus család sorsában-mindennapjaiban ragadja meg az 1970-es évek szellemét az oktatásügy, a hatalom, a kisvárosi hierarchia, a félelmek és megaláztatások, a kisszerű gondok és beteljesületlen vágyak világát.

A filmsorozat egy éven át tartó forgatását egy éves szellemi felkészülés előzte meg – gyakran a Wilt család elvarázsolt Városmajor utcai lakásában, ahol később az operatőr Pap Ferenc fotói készültek.

A forgatást egy éves vágás követte, majd évekig tartó „társadalmi forgalmazás”: vetítéssorozat, pedagógusok, leendő pedagógusok, ahol minden vetítést, viták, beszélgetések követtek – az alkotók részvételével. Nincs olyan játékfilm, amelyet ennyien láttak és gondoltak volna végig.

Egy másfajta értékrendben azonban ez nem számított. Nem volt művészet. Pali ebbe roppant bele.

Hosszú évek után, egyedül, család nélkül visszatalált a dokumentumfilmhez –

rátalált Csepelre.

Emberi sorsok tükrében kutatta és mutatta fel a Weiss Manfréd nevével fémjelzett régmúltat, amely ipari, közösségi, emberi értékeket hordozott, az azt követő Vörös Csepelt, ahol elsősorban az emberi és kulturális értékeket számolták fel, majd az 1990-ben kezdődő újabb korszakot, amikor a lepusztítás befejeződött, és a hatalmas tárgyi értékeket privatizáció címszó alatt széthordták-szétlopták, azután következett a közelmúlt végső erkölcsi lezüllése, az elhíresült iskolai kettős gyilkosság. Az a Csepel, ahol az erdőben, a hajléktalanok „lakónegyedében” földbe ásott, azonosítatlan hullákat találtak. Ezt a filmet már nem tudta befejezni...

Wilt Pál tehetsége nem teljesedett ki, de ha végignézzük a névsort, azokét, akikkel élete során együtt dolgozott, furcsa „gyászjelentést” olvashatunk: Bódy Gábor tragikus, rejtélyes és korai halála, Fehér György váratlan, korai halála, és most Ő. De az élők is kegyetlen csatákat vívnak az elmúlás és a felejtés ellen – azért, hogy életművűk kiteljesedhessen.

Itt élned és meghalnod kell... Ki tudja, melyik nehezebb élet-feladat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 37-37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11408