KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Spagettiwestern-kollekció

Nevelős Zoltán

Django (Django) – olasz, 1966. Rendezte: Sergio Corbucci. Szereplők: Franco Nero, Eduardo Faiardo. 88 perc; Texas adios (Texas adios) – olasz, 1966. Rendezte: Ferdinando Baldi. Szereplő: Franco Nero. 88 perc; Keoma (Keoma) – olasz, 1976. Rendezte: Enzo G. Castellari. Szereplők: Franco Nero, William Berger. 96 perc. Mindhárom filmet az Ultrafilm forgalmazza.

 

Ahhoz képest, hogy mennyire régi és széles rajongóréteggel rendelkezik nálunk, az olasz (népszerű nevén „spagetti”-) western mindeddig mostohán képviselt műfaj a hazai DVD-kiadásban, ezért is viselheti a nagyigényű címet a Franco Nero sok westernje közül hármat felölelő csomag.

Ha Sergio Leone filmjeit nem számítjuk, a leghíresebb spagettiwestern minden bizonnyal Sergio Corbucci Djangója. 1966 az olasz western divatjának csúcséve volt, a Django mégis alacsony költségvetéssel, szerény körülmények között készült, hasonlóan a sikerszériát elindító Egy maréknyi dollárérthoz. Leone filmjével azonban nemcsak születésének körülményei rokonítják, de cselekménye is. Mintha remake-et látnánk: a magányos hős a lepusztult kisvárosban két szembenálló banda közt lesz nevető harmadik, amíg kis híján maga is rajtaveszt. Ám míg Eastwood karakterét szimplán összeverik, Djangónak pépesre zúzzák mindkét kezét, és nem ez az egyetlen máig sokkolóan brutális képsor a filmben – szemtanúi leszünk annak is, ahogy az egyik, egyébként negatív szereplőnek levágják a fülét és megetetik vele. A szélsőséges erőszak azonban még kevés volna, erős és egyéni esztétikája révén kerülhetett be a film egy kópiája a New York-i Modern Művészetek Múzeumába. Django sárban koporsót vonszoló, katonazubbonyos alakja a műfaj történetének legjellegzetesebb figurája, a film képregényszerű látványvilágának középpontja. A kliséket követő cselekmény és a vadnyugati fantáziamiliő is csupán az ő mítoszának építését szolgálja, miként Franco Nero kékszemű, borostás fizimiskájának minden egyes magányról, kiábrándultságról és küldetéstudatról szóló premier plánja e csúfságában megejtő környezetben.

Ugyanígy Carlo Simi díszlettervező ócska deszkafalakból álló és kocsikerekekkel, hordókkal és egyéb korabeli kacattal zsúfolt főutcája adja a helyszínt a tíz évvel később keletkezett, a spagettiwestern méltó hattyúdalát jelentő Keomában is, amelyben egy polgárháborús veterán hazatérve pokoli állapotokat talál városában. Franco Nero mellett a műfaj nagy nevei és arcélei adnak egymásnak randevút Enzo G. Castellari filmjében, amelynek cselekménye a Volt egyszer egy Vadnyugatéhoz hasonlóan a műfaji sémák posztmodern katalógusa, van benne Shakespeare-parafrázis és keresztény szimbolika bőven, sőt egy-egy nőalakban az Élet és a Halál allegóriái is megjelennek.

Nero az 1966-os Texas adiosban seriffet alakít, aki egy gyermekkora óta esedékes számlát akar rendezni egy időközben nagyhatalmú földbirtokossá vált gonosztevővel. Az alkotók itt olyannyira túlzásba vitték az olasz westernek ama tulajdonságát, hogy szereplői nem egyértelműen jók vagy rosszak, hogy a viszonyok zavarossá válnak, a drámai ív is megbicsaklik, a rossz dialógusokat pedig az elsőrangú szinkrongárda sem tudja feljavítani. Az összeállításnak ez a harmadik darabja jóindulattal is csak tucatdarabnak számít, leginkább arra jó, hogy érzékeltesse a hatvanas–hetvenes években készült több mint ötszáz olasz western átlagszínvonalát, amelyből kiemelkedik a fenti két ponyvaklasszikus.

Extrák: A kiadó az igényes díszdoboz mellett a régi, televíziós szinkronok felújításában is jeleskedett, valamint az amerikai kiadás extráit is átvette és feliratozta, ami méltó bánásmód a népszerű film efféle klasszikusaihoz. Képgalériák, előzetesek és hibáktól hemzsegő filmográfiák mindhárom lemezen vannak, továbbá a Django esetében retrospektív werkfilm és Franco Nero-interjú; Texas, adios: Az utolsó puskalövés című szkeccs a már öreg Neróval; Keoma: magyar feliratos, angol nyelvű audiokommentár Castellarival és werkfilm.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9274