KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Árvák hercege

Somogyi Marcell

 

Filmünk, a Miramax nagyreményű produkciója, John Irving „dickensinek mondott” 1985-ben megjelent regényéből készült. Főhőse Homer Wells, aki a Maine állambeli St. Cloud Árvaházban nevelkedett, és az igazgató, Dr. Larch mellett kitanulta a szülész–nőgyógyász szakmát is. Az árvaház történetesen azon kisszámú helyek egyike a II. világháború közepén járó Államokban, ahol bár illegálisan, de biztos, hogy szakszerűen végeznek művi terhességmegszakítást. A nemkívánt gyereket azonban meg is szülhetik és rögtön állami gondozásba is adhatják a szorult helyzetben lévő nők. Annakidején Homer is így került ide, és talán ez is közrejátszik abban, hogy nem szívesen segédkezik az angyalcsinálásban. Ezt leszámítva mégis meleg, mondhatni családi légkörben él, az „éter-függő” Dr. Larch és a két gondozó-nővér furcsa triumvirátusának védelme alatt. Aztán, visszavonhatatlanul felnőve, felkéredzkedik egy műtétre érkező pár autójára, és „kilép a nagybetűs életbe”. Ekkor kezdődnek a valódi bonyodalmak, de sajnos nemcsak a történet szintjén. A forgatókönyv (melyet esetünkben a film alapjául szolgáló regény szerzője írt), néhol erősen következetlen. Hagy például elsikkadni olyan lényeges szálat, mint Dr. Larch leváltásának veszélye, és kissé túlerőlteti a címadó Az Almaborház szabályai („irodalmibb” fordításban „Almaprésház-regula”)-metaforát, amely (ha jól értem) azt hivatott szimbolizálni, hogy az élet csak a gyakorlatban tanulható meg, végső soron mindenkinek magának kell megalkotnia saját élete szabályait.

Viszont a dramaturgiai elnagyoltságokért is kárpótol a szép, intenzív színekkel dolgozó operatőri munka. A majdhogynem (vagy már egészen) korszerűtlennek számító érzelmek pedig (persze csak ha kaphatóak vagyunk rájuk) „üdítő kivételként” hatnak – nesze neked posztmodern értékviszonylagosság. Csak egy dologban lehetünk biztosak: az almaszósz az almaszósz. Ne hajíts bele galacsint!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2846