KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Így ne legyél elnök

Géczi Zoltán

The Front Runner – amerikai, 2018. Rendezte: Jason Reitman. Szereplők: Hugh Jackman, Vera Farmiga, J. K. Simmons. Forgalmazó: Sony. 109 perc.

 

Kevés amerikai rendező tud olyan következetes életművet felmutatni, mint Jason Reitman, a karakterközpontú drámák (Egek ura, Köszönöm, hogy rágyújtott!) kortárs kismestere. Szerzői filmesként az amerikai történetek, az erkölcsi és etikai konfliktusok, a sorsszerű tragédiák feldolgozásában érdekelt, s kiváltképpen akkor van elemében, ha az 1950-es évek stíljét és divatját megidézni képes színészekkel dolgozhat (George Clooney, Aaron Eckhart). A szokása szerint a forgatókönyvbe is bedolgozó Reitman szereposztása ezúttal is meggyőző: az X-Men sorozatból hosszú szolgálati idő után, impozáns fináléval (Logan, 2017) leszerelt Hugh Jackman tökéletes választás volt Gary Hart szerepére, aki az 1988-as választás biztos befutójaként tudott egy, a kelet-európai politikai gyakorlat mércéje szerint nevetségesen pitiáner szerelmi ügyből kifolyólag kegyvesztetté válni, átadva az elnöki pozíciót George Bush számára. Mindvégig meghatározó a rendezőre jellemző szatirikus hangvétel, a hatalom és a nyilvánosságra való hivatkozással technikailag bármilyen aljasságra kapható sajtó árnyalatokban gazdag, ám erőteljes kritikája, ugyanakkor dramaturgia terén ezúttal is az 1970-es évek politikai krimijei tekinthetők irányadó referenciának. Jackman szemlátomást felszabadult élvezettel formálja meg az önnön naiv idealizmusába belebukó szenátort, aki kampány-üzemmódban dolgozó politikusként fatális hibát követett el, midőn úgy képzelte, hogy egy elnökjelöltnek is lehet joga a magánéletre, a rendező pedig oly módon méltányolja ez irányú erőfeszítéseit, hogy tiszteletben tartja a főhős méltóságát, és nem kívánja megtiport bohócként nevetségessé tenni a figurát.

Reitman vitán felül nagy történetmesélő, mégis, ebben a sztoriban – legalábbis korábbi munkáival összevetve – mintha nem lenne elegendő dramaturgiai anyag, némiképpen haloványabbak a karakterek, az impozáns színészcsapat (Hart feleségét a csodálatos Vera Farmiga játssza, a kampánystáb főnökét pedig J. K. Simmons) és az értő rendezés azonban bőséges kárpótlással szolgál a néző számára, aki habitusa szerint botránkozhat meg az amerikai közélet professzionális képmutatásán, vagy rokonszenvezhet annak átláthatóságra és számon kérhetőségre törekvő természetével.

Extrák: Audiokommentár az alkotók közreműködésével, werkfilm, alternatív nyitójelenet, kimaradt jelenetek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/04 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14056